Jön a síelő Mikulás

A Sítechnika szervezésében, mint minden évben, idén is eljön a Mikulás a dorogi sípályára. A zsákja tele lesz meglepetéssel és egy együtt síel a gyerekekkel. Lesz még ügyességi siklás, sok-sok […]

Sportolóból lett edző

Útmutató a fiatal sportolóknak: Soós Tamara, az Új-Hullám Sport Egyesület úszóedzőjének beszámolója. Igazság szerint mióta az eszemet tudom, imádom a vizet. Szerettem strandolni, lubickolni és a sport mindig is közel […]

Dorogi úszósikerek

A dorogi Új-Hullám SE sportolói december első hétvégéjén Bajára látogattak el a XVI. Halászlé Kupa Nemzetközi Úszóversenyre. Az úszók a kiváló eredmények mellett három éremmel térhettek haza, pontversenyben pedig a […]

Pont nélküli hétvége

Elérkezett végre a várva várt mérkőzés, az első NB I/B-s bajnoki Dorogon.  Már jó negyed órával a kezdő sípszó előtt túlzás nélkül állíthatjuk, hogy teljesen megtelt a sportcsarnok. Sajnos a […]

Csapatbajnokságon küzdöttek birkózóink

Dunaharaszti városa rendezte meg az Utánpótlás szabadfogású birkózó csapatbajnokságot. A Versenyen 13 csapat lépett szőnyegre, köztük a Dorogi Nehézatlétikai Club csapata is, akik 4. helyen zárták a versenyt.  Csapat tagjai: […]

Bravúros hazai győzelem

December 2-án, vasárnap, a Labdarúgó NB II. 19. fordulójában a Dorogi FC vendége a tiszakécskei Duna Aszfalt TVSE volt. Habár a 9. helyen álló újonc csapat erősnek mondható, a dorogiaknak […]