Küzdelmes hétvége az ifi csapatnál

A Honvéd – Dorog ifjúsági korosztályú csapatunk ugrott a hétvégén medencébe, mégpedig a korosztályos bajnokság legnehezebb játéknapján, ellenfeleik a bivaly erős ASV Wien, valamint az örök rivális Balaton VK voltak.

A hosszú utat követő első mérkőzés rögtön az osztrákok következett. Az első körben hazai medencében 10-2-es vereséget szenvedtek a Bécs csapatától, akik egy majdhogynem megközelíthetetlen erősségű csapat volt számukra akkor, ám az azóta eltelt 4 hónap nem telt el érdemtelenül, és a dorogi srácok fejlődtek, tanultak annyit, hogy úgy várták az összecsapást, mint két egyenrangú fél.  Hihetetlen nagyot játszottak a fiúk, igazi csapatként sikerült diadalmaskodniuk. 

A következő mérkőzés, a rivális Balaton VK volt. Az első félidőben ismételten fej fej mellett haladt a két csapat, azonban a 3. negyedben a játékvezető megadott egy nagyon véleményes gólt, amit követően csapatunk egy picit megcsúszott fejben, így sajnos a 2. mérkőzés egy vereséget hozott.

Ifjúsági korosztályú csapatunkra most egy kis pihenő vár, folytatás március 21.-én Pápán, ahol kötelező a 6 pont megszerzése!

Hajrá Dorog! Hajrá Fiúk!

Forrás: Új – Hullám SE Facebook oldal, Barna Péter, vízilabdaedző