Biztató játék, de vereség az MTK ellen

Február 2-án, vasárnap a téli pihenő után, újra bajnoki fordulón szerepelt a felnőtt csapat. Az MTK edzője szerint a csapat nem játszott jól, de így is megszerezte a három pontot.

Németh Szabolcs vezetőedző véleménye az MTK elleni találkozóról:

“Az első félidőben az MTK jobban játszott mint mi, de a második játékrészben felnőttünk hozzájuk, sőt én úgy érzem helyenként jobban is játszottunk. Erre a játékunkra a jövőben lehet építeni. A második félidei teljesítményre büszke lehet a társaság, és gratulálok nekik az ebben az időszakban mutatott játékhoz. Ha így fogunk a továbbiakban is játszani, akkor szép sikereket érhetünk el a tavaszi szezonban. A szurkolóinknak szeretnénk megköszönni a biztatást, a hazai pálya hangulatát teremtették meg nekünk”

MTK BUDAPESTDOROGI FC 2–1 (1–0)

Budapest, Új Hidegkuti Nándor stadion, 1801 néző. Vezette: Ducsai József (Bede Tamás, Bertalan Dávid)
MTK: Somodi – Fülöp N., Pintér Á., Varjú B., Deutsch – Cseke – Palincsár (Bognár I., 70.), Mezei (Katona M., 70.) – Prosser, Lencse (Bíró B., 81.), Schön. Vezetőedző: Michael Boris
DOROG: Mursits – Nyíri, Dlusztus A., Rjasko, Berkó, Papp M. (Forró, 72.) – Lénárt (Takács P., 70.), Kitl M. – Mészáros Á. – Földi (Németh Á., 64.), Paudits. Vezetőedző: Németh Szabolcs
Gólszerző: Prosser (1–0) a 45., Prosser (2–0) a 65., Nyíri (2–1) a 77. percben

Forrás: nemzetisport.hu/Dorogi FC Facebook oldala
Fotó: mtkbudapest.hu