Oviolimpia a Zrínyi Óvodában

Idén már hetedik alkalommal rendezték meg a dorogi Zrínyi óvodában az oviolimpiát. Ahogy azt Szrnka Anna intézményvezetőtől megtudtam, az óvoda programjában kiemelt szerepet kapott a mozgásharmónia fejlesztése. Ezért tíz évvel ezelőtt úgy döntöttek, hogy hagyományteremtő céllal megrendezi az első olimpiát. A mozgásra, mint örömforrásra és nem mint versengésre tekintenek, ezért nem egyéniben, hanem csapatban mérték össze tudásukat a sportolók. A középső és nagy csoportos gyerekekből öt vegyescsapatot alkottak a nevelők, akik az olimpiai karika öt színébe öltöztek. A kicsiknek nem volt kötelező a részvétel a versenyeken, aki úgy gondolta, kívülről buzdíthatta barátait.

oviolimpia4

Az eseményt a nevelők és szülők minden részletre kiterjedő munkája előzte meg, hiszen az ifjú titánok a csoportok felvonulása után meggyújtották az olimpiai lángot, majd meghallgatták a hivatalos indulót. A közös bemelegítés után következhettek a versenyszámok. A kivonult szurkolótábor hangos ovációja mellett az olimpia futóversennyel indult, amely során féltávnál a falra rajzolt nyuszit kellett megérinteni, majd indulhattak vissza a célvonalhoz a gyerekek. Ezt követte a helyből távolugrás, majd a célbadobás, amikor a labdával vesszőkosárba kellett beletalálni. Ezek után góllövőversenyen izgulhattak a szülők és barátok a kis sportolókért. A megmérettetés utolsó versenyszáma a háromtusa volt, amiben az alábbi számok szerepeltek: nyusziugrás, tojásvivő futás és rollerezés. A végső helyezést kötélhúzással döntötték el. Az éremosztás után – amiben minden gyerek részesült – egészséges ételekkel vendégelték meg a kicsiket.

oviolimpia5

oviolimpia2

oviolimpia3