Sportolói Díjátadó Gála

December 13-án este, a Sportolói Díjátadó Gála immár a 7. alkalommal került megrendezésre, amely idén rendhagyó módon egy kissé új köntösbe öltözött. A színvonalas esemény új helyszínen, a Dorogi Sportcsarnok, Bacsa Ferenc termében zajlott.

IMG_4988

Az estet a Kolibri Tánccsoport nyitotta meg majd az ünnepségen először, dr. Völner Pál az Igazságügyi Minisztérium államtitkára mondott köszöntőt a megjelenteknek, majd dr. Tittmann János polgármester osztotta meg gondolatait. A tavalyi diótörőhöz hasonlóan idén is szimbolikus ajándékkal készült a díjazottaknak és karácsonyi szeretet manókat ajándékozott. Elmondta, hogy a szeretet nem egy szimbólum hanem az egymásra való odafigyelés képessége. Azok a sportolók akik modern személyiségükkel hatnak a környezetükre, méltán érdemlik meg a tiszteletünket és szeretetünket.

IMG_5156

Harmadikként, Szekér Zoltán intézményvezető osztotta meg gondolatait. Beszéde alatt az elmúlt hét év, Sportolói Díjátadó képei pörögtek és összefoglalta, hogy bár a megjelenés, a “köntös” változott de a cél még mindig a közös ünneplés, hogy együtt tudjunk örülni és visszatekinteni az egész éves munkára. Felhívta a figyelmet az eredményesség mellett a közösségépítésre, és büszkén osztotta meg, hogy egy igazán összetartó és közösen gondolkodó társaság alakult ki az egyesületekkel, a DorogiSporttal és a városvezetéssel együtt.

IMG_5036

A köszöntők után az egyesületi vezetők évértékelése következett, akik megköszönték az egész éves támogatást beszámoltak néhány kiemelkedő eredményről és a sportolók töretlen fejlődéséről. A beszédek után az egyesületekről és szakosztályokról készült videókat tekinthették meg a vendégek.

IMG_5063

Takácsné Dudás Dóra, az est műsorvezetője, felolvasta a díjazott sportolók méltatását, akik a polgármester úrtól és az államtitkár úrtól vehették át az elismeréseiket.

Az Év Sportolója díjazottjai:

  • Forgács Klaudia
  • Markos Réka
  • Sütő Borbála
  • Gremsberger Brúnó
  • Kelenföldi Petra Mirjam
  • Marczinkó Bence
  • Papp Barnabás
  • Farkas Koppány
  • Bauer Kristóf
  • Zöld Zétény
  • Szívós Adél Ajándék
  • Tallér Tamás
  • Sárdiné Simonyi Nikolett

Ezután az Év Edzője jelöltek kerültek bemutatásra. A négy kiemelt sportág legjobb trénerei:

  • Varga Elvira – kézilabda
  • Bacsa Ferenc – birkózás
  • Méhes Norbert – labdarúgás
  • Barna Péter – vízilabda

A közönségszavazat alapján az idei évben Barna Péter kapta meg az Év Edzője elismerést.

IMG_5175

A sportolók és az edzők díjazása után, a különdíjak átadására került sor. A DorogiSport elismerését fejezte ki a Dorogi Kerékpáros Egyesület felé, a 2019-es évben nyújtott kiemelkedő munkájukért. A díjat az egyesület elnöke, Farda Zsuzsa vette át. 

IMG_5178

Az első Civil díjat Szekér Zoltán sportigazgató adta át, aki elmondta, hogy a díj kifejezi a köszönetet az önzetlen munkáért a hivatástudatért és a sport iránt érzett elköteleződésért. Idén elsőként a díjat, Várvölgyi János kapta, a Dorogi Egyetértés Sportegyesületért végzett önzetlen munkájáért. 

KÉPGALÉRIA

Gratulálunk a sportolóknak és az edzőknek az egész éves munkájukhoz!

Fotó: Monostoriné Almási Edit