Dorog város BSI Futónagykövete Sárdi Tamás

Sárdi Tamással, Dorog város BSI Futónagykövetével annak apropóján beszélgettünk, hogy februárban egy kezdőknek szóló futóedzés sorozatot indít a Dorogi Futókör.

  • Mióta vagy a város futónagykövete?

2016. október 1-jétől vettem át Nagy Lajostól ezt a tisztséget, aki elköltözött a városból és így nem tudta ellátni ezt a feladatot a továbbiakban. A futónagykövet feladata az, hogy közösségi futásokat szervezzen, megismertesse az emberekkel a futást, segítséget és kedvezményes nevezési lehetőséget biztosítson a BSI rendezvényeire.

  •  Hogyan kerültél kapcsolatba a futással?

Kick-box mellett jártam el futni, hogy növeljem az állóképességemet. Kezdetben félórára mentem le futni a Buzánszky Jenő Stadion futópályájára, nem ment több. Aztán abbahagytam a kick-boxot és megmaradt a futás, mint fő mozgásforma. Ekkor még semmi tudatosság nem volt az edzéseimben, a fő motivációt az Esztergomi Futóművek Dunaparti Futóparti versenysorozatára való felkészülés jelentette. 2015. tavaszán körvonalazódott a Dorogi Futókör gondolata. Így kerültem kapcsolatba az akkori ötletgazdákkal, akik tapasztalt futóknak számítottak, például Nagy Lajos és Borsos Józsi. Ők segítettek abban, hogy tudatosan készüljek fel egy-egy versenyre. Az első maratonomat is nekik köszönhetem, ők biztattak és segítettek a futás során.

  • Melyik eredményedre vagy a legbüszkébb? Mi volt a legnehezebb verseny, amin részt vettél?

A legbüszkébb a Vérkör teljesítésére vagyok. A Vérkör egy 77 km-es teljesítménytúra a Vértesben, amit futva, gyalog és kerékpárral is lehet teljesíteni. Én természetesen futva vágtam neki a távnak. Egy kicsit eltévedtem az idegen terepen, így végül 80 km lett a vége, 9 és fél óra alatt. A nehézsége a Vérkörnek az, hogy teljesen egyedül, minden külső segítség igénybevétele nélkül kell teljesíteni.  A legnehezebb versenyem azonban mégsem ez volt, hanem a Gerecse Trail. Itt tanultam meg azt, hogy a frissítésre és a folyadékpótlásra nagyon oda kell figyelni. A táv 30 km, de nagyjából 30 fok volt, a páratartalom pedig nagyon magas. A két körös verseny második részén nem töltöttem újra a kulacsomat, ezért teljesen elszomjaztam a végére. Szédültem, nem bírtam egyenesen menni. Kb. 3-4 km-t tettem meg így, amikor elértem a megmentő frissítőpontra. Azóta fokozottabban figyelek a folyadék utánpótlásra.

  • Milyen célversenyed van idén?

Az év első felében az elsődleges cél az UltraBalaton teljesítése párban Pittner Gabriellával, amire több, ultra távú terepversennyel igyekszem felkészülni. Októberben pedig a lengyelországi Lemkowyna Ultra Trail 70 km-es távján mérettetem meg magam.

  • A közelmúltban volt egy vezetőváltás a Dorogi Futókörben és te lettél a szakosztály új vezetője. Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

Szeretném, hogy minél többen megismerkedjenek a futással Dorogon és csatlakozzanak hozzánk. Rengeteg magányos futó van a városban, őket szeretnénk megszólítani és egy jó futóközösséget létrehozni. 2017. a közösségi futás éve lesz, ezzel kapcsolatosan a Futókör is több nagyobb rendezvényt szervez. Heti két városfutásunk is van, amire akár a kezdő futókat is szeretettel várjuk.

  • Mit gondolsz, miért érdemes hozzátok csatlakozni?

Egyrészt jó dolog tartozni egy közösséghez. Igazi barátságok alakultak ki a csapaton belül. Arról nem is szólva, hogy egymást tudjuk motiválni. Van olyan tagunk, aki tavaly még 7 km-es versenyre nevezett be, idén januárban pedig már félmaratont futott – és nem is az elsőt. Azt mondja, a csapat nélkül nem tudta volna megcsinálni. Közösen járunk el versenyekre is, ami egyben nagyszerű csapatépítő is.

  • Hogy képzeljük el a kezdőknek szóló futóedzéseket?

Március 18-án a Dorogi Sport szervezésében újra megrendezésre kerül az Országfutás. Ezen a Futókör társrendezőként lesz jelen. A futóedzések célja az, hogy ezen az eseményen a teljesen kezdők is le tudják futni az előírt távot, az 5 km-t. Az első edzés február 6-én lesz. Hetente három alkalommal (hétfő, szerda, péntek) várjuk a futni vágyókat. Az edzések este 18 órakor fognak kezdődni, hogy mindenki kényelmesen odaérjen munka után. Egy alkalom kb. 30-40 perces lesz. A hat hét alatt felkészítjük a jelentkezőket 5 km teljesítésére. A programot sikeresen teljesítőket oklevéllel jutalmazzuk. Bővebben az esemény Facebook oldalán tájékozódhatnak az érdeklődők. Várunk mindenkit szeretettel.