V. Országfutás Dorogon

Legyen Dorog 2017-ben is a legsportosabb város!

Tavaly ugyanis a mi városunk nyerte el ezt a  megtisztelő címet az Országfutás elnevezésű, nagyszabású futórendezvényen. Köszönhető ez annak, hogy több, mint 1600-an vettek részt a tavaszindító futónapon.

Éppen ezért idén is várjuk mindazokat, akik szeretnének részesei lenni Dorog végeredményének.

Az óvodásoknak külön futamot rendezünk, amelyen akár az egész család is részt vehet, ezzel is növelve a csoport által összegyűjtött kilométereket.

Az iskolásokhoz szintén csatlakozhatnak a szülők és testvérek is, arra viszont figyelni kell, hogy egy személy csak egy osztályhoz vagy csoporthoz regisztrálhat. Vagyis a családtagok előzőleg osszák fel egymás között, hogy melyik gyerek teljesítményéhez akarnak hozzájárulni 🙂

Természetesen azokat is várjuk, akiknek nincsen óvodás vagy iskolás korú gyermeke. Ők a regisztráció után önállóan teljesíthetik az általuk választott távot, gazdagítva Dorog kilométereit.

A nyugdíjas korosztály számára egy könnyű sétát szerveztünk a LógaTó körül, így őket is szeretettel várjuk. A séta kezdési időpontja 9 óra.

A regisztráció és gyülekező helyszíne az Öböl Beach partján lesz. Az egyeztetett időpontban várjuk a csoportot az „Osztály regisztráció” óriástábla mellett. Berndt Orsolya fogja segíteni a csoport számlálását. A jelenlévők számának rögzítése ekkor történik, ezt követően a csoport létszámán már nem lehet módosítani. A csoportok közötti versenyben 1 fő 1 pontot ér az osztálynak.

A jó hangulatról a már összeszokott szpíker páros, Debreczeni Attila és Toldi Tamás gondoskodik.

Az eseményen megjelenő gyerekeknek lehetőségük lesz arra is, hogy részt vegyenek a Freestyle Foci Team bemutatóján és oktatásán. Vendégeink az egyetlen, hivatalos szabadstílusú futball csapat tagjai. Valódi buli hangulatot fognak teremteni fiúknak-lányoknak egyaránt.

A BEMUTATÓK IDŐPONTJAI: 9:00, 9:45 és 10:35

AZ OKTATÁSOK IDŐPONTJAI:
9:10 – 9:25
9:25 – 9:40
10:00 – 10:15
10:15- 10:30

A futás a tavalyi évhez hasonlóan szabadon választott tempóban és távon történhet. Futhatnak a gyerekek csoportosan vagy egyénileg is. A futást megelőzően részt vehetnek egy közös bemelegítésen a START helyszíne mellett, Boros Andrea és Szegvári József fitneszedzők irányításával.

A FUTÁS KEZDETE 8:30, ONNANTÓL FOLYAMATOSAN LEHET TELJESÍTENI A TÁVOKAT. AZ EREDMÉNYEK REGISZTRÁCIÓJÁT 11:30-KOR ZÁRJUK!

A bemelegítést követően két körön lehet teljesíteni a futást:

900 méteres futókör – a LógaTó körül, teljesen körbekerített, átlátható, biztonságos terepen. Teljesíthető több kör is, így gyűjtve a kilométereket.

5000 méteres futókör – a kesztölci erdő irányába. A nagy futókör végig kijelölve, több ponton önkéntesek és a polgárőrök, valamint rendőrök által biztosított útvonal lesz. Emellett biztonsági okokból kérjük, hogy 10 éves kor alatti gyermekek csoportosan, felnőtt kísérettel induljanak el ezen a távon.

A CÉL mindkét futókörnél a LógaTó büfé előtti parkolójában lesz kialakítva.

A beérkezést követően már nem kell az „Osztály regisztráció” standnál jelentkezni, a teljesített kilométerek a CÉL-nál kerülnek regisztrálásra, egyénileg.

A három fő díjat (Aquaworld, Visegrádi Bobpálya és Eleven Park belépők) a három legnépesebb és legtöbb kilométert összegyűjtő osztály kapja meg.
Minden tanuló Emléklapot kap a részvételért.

Azok, akik részt vettek a Dorogi Futókör által szervezett Futóedzések kezdőknek eseménysorozaton, oklevelet kapnak a részvételért.

Az osztályok közötti verseny végeredményét a résztvevők létszáma adja. A helyszínen eredményhirdetés nem lesz, szombat délután a nyertes osztályok nevét közzétesszük a dorogisport.hu, valamint a dorog.hu weboldalon.

Amennyiben további kérdése merül fel a rendezvénnyel kapcsolatban, sportszervező kollégánk szívesen ad felvilágosítást.

Knyaskó Máté
06-30-568-7138
sportszervezo@dorog.hu

Várunk mindenkit sok szeretettel.
Legyen idén is Dorog a legsportosabb város!

Az esemény Facebook oldalán jelezhetitek részvételi szándékotokat:

V. Országfutás Dorogon