Biztató játék, de vereség az MTK ellen

Február 2-án, vasárnap a téli pihenő után, újra bajnoki fordulón szerepelt a felnőtt csapat. Az MTK edzője szerint a csapat nem játszott jól, de így is megszerezte a három pontot. […]

Karcz Tibor újabb csúcsot hódított meg

Január 13-án feljutott az amerikai kontinens legmagasabb – 6962 méteres – csúcsára. Öt fős nemzetközi expedícióval indultak az Andok csúcsának meghódítására. A csapattagok közül kettőnek, köztük Tibornak sikerült a csúcsra feljutni.  […]

Ilku István Emléktornán remekeltek a fiatalok

Január 25-én került megrendezésre az Ilku István Emléktorna az U9-es korosztály számára. A tornán Nyergesújfalu, Voyage, Esztergom és Dorog csapatai vettek részt. A délelőtt folyamán mindegyik csapatnak 4 mérkőzése volt, […]

2019. a sikeres edzőtáborok éve volt

Tavalyi évben új szolgáltatásként jelent meg az edzőtáboroztatás a dorogi sportkomplexumokban. Sikeres évet tudhatunk magunk mögött, ugyanis 4 tábor került megrendezésre, ebből 3 birkózó és 1 úszó. A szolgáltatást és […]

Nagy munkában a dorogi karatékák

A 2020-as év első eseménye a cserkeszőlői Jurtatáborban megrendezett magas öves, felkészítő képzés/edzőtábor volt. Ezen a képzésen a Dorogi Nehézatlétikai Club Dojoiból 11 fő vett részt, összesen pedig hozzávetőleg 90 […]