Újabb győzelem a második fordulóban

Az NB I/B-s bajnokság második fordulójában Dunaújvárosba látogattattak kézilabdás lányaink. Vendéglátónk gyakorlatilag a Dunaújvárosi KKA első osztályú ifjúsági csapata volt, akik az első fordulóban ugyancsak győzelemmel mutatkoztak be, idegenben verték magabiztosan a Pázmánd-Gárdony csapatát.

Győri, Imrei, Kemenczik, Kaposvári, Takács, Szabó és Forgács Klaudia összeállításban kezdtük a találkozót. A házigazdák az első pillanattól kezdve nagy iramot diktáltak. Sokkal nagyobb sebességfokozatban játszottak, mint előző héten a Velencei tó partján. 2 perc után 3-0-ás állást mutatott az eredményjelző. Ezután Takács Angéla révén megszületett az első dorogi találat, ám a Kohász továbbra is uralta a találkozót, a különbség 10 percnyi játék után 5 gólra duzzadt (8-3). Ezt követően érezhetően kicsit kezdtünk megnyugodni, Szabó Janka és Takács Angi góljaival némileg fel is zárkóztunk (8-5).

42432874_2290361320993435_7476053081688375296_n

Néhány percig sikerült látóhatáron belül maradnunk, ám a 18-ik perctől, újra felgyorsították játékukat az újvárosi lányok és egyre távolodtak tőlünk. 29 perc után magabiztosan hét góllal vezettek (20-13). Ekkor emberelőnyben támadhattunk, amit Szabó Janka ki is használt (20-14), majd 15 másodperccel a félidő vége előtt a hazai vezetőedző időt kért. Lehozták a kapust, úgy támadtak. A figurájuk közben sikerült megzavarni őket, s kidobták oldalt a labdát. Szabó Janka gyorsan elvégezte a bedobást és a 30 méteres lövése a dudaszó előtt behullott a Kohász kapujába (20-15).

A második játékrészre érezhetően egy sokkal bátrabb és elszántabb csapat érkezett a pályára a dorogi öltözőből. Védekezést váltottunk, gyorsabb döntésekre kényszerítettük a hazai támadókat, bátran felléptünk és rengeteget ütköztünk. A védekezésben megszűrt labdákkal pedig megkezdtük a felzárkózást mínusz 6-ról (22-16).

Védekezésünk egyre bátrabb és ezzel egyidejűleg nyitottabbá vált, és amikor nagy nehézségek árán a hazaiak kialakítottak egy helyzetet Győri Ági volt rendre a végállomás.  A 6 perces újvárosi gólcsend alatt pedig háromszor találtunk be (25-25). Ekkor gyakorlatilag egy új mérkőzés kezdődött.

42381561_2290361430993424_3044796629321252864_n

A hazaiak megpróbálták felvenni tempónkat, de ez nem sikerült nekik. Gyakorlatilag szétfutottuk az NB I-es ifjúsági csapatot! Ági pedig továbbra is brillírozott. 27-31-es állásnál még büntetőt is védett. Az utolsó három percben pedig már nem volt kérdéses, hogy melyik csapat szerzi meg a győzelmet!

Végeredmény
Dunaújvárosi KKA U19 – Dorogi ESE 30-33 (20-15)
Összeállítás: GYŐRI Ági (kapus) – Imrei Nóra 1 gól, KEMENCZIK Martina 5 gól, KAPOSVÁRI Anita 3 gól, TAKÁCS Angéla 5 gól, SZABÓ Janka 10 gól, FORGÁCS Klaudia 7 gól.
Cserék: Stadler Mercédesz (kapus) – Forgács Viktória 1 gól Turák Antónia 1 gól, Előd Nikoletta, Kosik Adél, Markos Réka, Molnár Eszter, Tolvaj Dorka.

Bona Gergő: „Komoly nehézségek elé állított minket a Dunaújváros az első félidőben, de álltuk a sarat, és nem adtuk fel. A szünetben taktikát váltottunk és ez láthatóan megzavarta a hazai csapatot. Tisztában vagyunk erényeinkkel és ezeket ma meg is mutattuk. Nagyon büszkék lehetünk, hiszen egy emberes feladatot oldottunk ma meg, nem csak szívvel, hanem használtuk a fejünket is!”

Ifjúsági csapatunk egy szoros kiélezett küzdelmet hozó mérkőzésen vereséget szenvedett.
Dunaújvárosi KKA NKFT II – Dorogi ESE 27-25 (12-14)

Fotók: Dali Emese és Tolvajné Gál Erika

Forrás: Dorogi ESE