Ezüstérem a Bajnokok Tornáján

Május 25-én, pénteken ifjúsági csapatunk Dunakeszire utazott a Bajnokok Tornájára. Az egynapos kuparendszerben zajló tornát a Pest Megyei Kézilabda Szövetség szervezte. A résztvevők a Női ifjúsági 3. osztály, 6 bajnokcsapata. Két csoportba sorsolták a csapatokat, s a két csoportmérkőzés után a csoportok első két helyén végzők, keresztjátékkal döntöttek arról, hogy ki játszhat majd a végső győzelemért.

A csoport
Érd II (Közép csoport bajnoka)
Szigetszentmiklósi NKSE (Déli csoport bajnoka)
Szeghalmi NKC (Dél-keleti csoport bajnoka)

B csoport
Debreceni VSC II (Észak-keleti csoport bajnoka)
Dunaújvárosi KKA (Dél-nyugati csoport bajnoka)
Dorogi ESE (Északi csoport bajnoka)

Amikor a sorsolást láttuk, úgy éreztük, hogy a mi csoportunk jóval erősebb és a torna folyamán ez egyértelműen be is igazolódott.

bajnokok tornája_2

1. mérkőzés: Dorogi ESE – DKKA II 17-23 (9-10)
Bona Gergő: „Álmosan és jó néhányan akaratgyengén kezdték a tornát. Próbáltam megértetni a lányokkal a mérkőzés előtt, hogy mivel futó órával játszunk 2×20 percet, egyből az elején oda kell figyelni és nem szabad belealudni, mert nagyon rövid az idő a javításra. Sajnos jó néhány játékos nem fogadta meg az intelmeket, így hamar hátrányba kerültünk és végig rohantunk az eredmény után. 10 perccel a vége előtt pedig lélekben fel is adtuk a találkozót. Csalódottan jöttünk le a pályáról, hiszen jó néhány játékosunk indiszponáltan és mélyen tudása alatt játszott. Mondom ezt akkor is, ha tudom, hogy a Dunaújváros nagyon erős csapat.”

Góllövőink: Forgács Klaudia 6 gól, Imrei Nóri 5 gól, Molnár Eszti 2 gól, Turák Netti, Priáll Edina és Forgács Viki 1-1 gól.

2. mérkőzés: Dorogi ESE – DVSC II 23-19 (9-8)
Bona Gergő: „Nagy nyomás alatt játszottunk, hiszen mindenképpen szerettünk volna elődöntőt játszani. Jobb felfogásban játszottunk már, de az első félidő még mindig nem volt az igazi. A félidőben azért mindent egy lapra feltéve megpróbáltam újra ébresztőt fújni és szerencsére ezúttal a lányok nagy része „magához” tért. Tolvaj Dorka végre a tőle megszokott felfogásban irányította a csapatot, harcoltunk, vetődtünk minden szabad labdáért és felőröltük az ellenfelünket. Klau, Nóri és Netti pedig rendre értékesítették a kidolgozott helyzeteket, Vika pedig jól védett.”

Góllövőink: Forgács Klaudia 8 gól, Imrei Nóri 6 gól, Turák Netti 4 gól, Priáll Edina és Forgács Viki 2-2 gól, Bodnár Niki és Markos Réka 1-1 gól.

3. mérkőzés (elődöntő):
Dorogi ESE – ÉRD II 19-15 (10-7)
Bona Gergő: „Nem voltunk könnyű helyzetben, hiszen a pihent Érd ellen, egyből a Debrecen elleni mérkőzésünk után kellett játszanunk. De ekkor már jól működött a játékunk, igaz többen még ezen a mérkőzésen is adósak maradtak a jó teljesítménnyel, de szerencsére már nem csak 2-3 játékosunk játszott tudását megközelítve. Vika pedig egyre jobb formát mutatott a kapuban. Így hiába volt pihent az Érd, végig kézben tartottunk az irányítást és magabiztos győzelmet arattunk.”

Góllövőink: Imrei Nóri 5 gól, Forgács Klaudis és Molnár Eszter 4-4 gól, Tolvaj Dorka 3 gól, Turák Netti, Pap Kriszti és Forgács Viki 1-1 gól.

bajnokok tornája_4

4. mérkőzés: Dorogi ESE – DKKA II 15-16 (7-11)
Bona Gergő: Jöhetett a visszavágó. Próbáltunk az első mérkőzésből okulni, de sajnos hiába tudtuk a Dunaújváros játékának ellenszerét, mégis többször lemaradtunk lövőikről. Elfáradtunk, ezért a mai napon jó formát mutató játékosainkat lehoztam a pályáról, és 6-7 percet tudtak így az első félidő alatt pihenni. Ellenfelünk tetemes előnyre tett szert, Markos Réka 2 góljának köszönhettük, hogy a pihenőre még épp látótávolságon belül volt az Újváros.

A második játékrész első gólját még a Kohász szerezte (7-12), de ami ezután történt az mesébe illő volt. Húztam egy merészet. Mivel átlövőink egész nap finoman fogalmazva is szerény teljesítményt nyújtottak, Imrei, Tolvaj, Forgács gyorslábú belső 3-assal támadtunk, a védekezés stabilitása érdekében Pap Kriszti balszélen támadott, Priáll Edina pedig Nettivel cserélt védekezésben. A falunk összeállt, s támadásban sokszor annyit járattuk a labdát, amíg nem sikerült előnyt kiharcolni és ziccert lőni. Vika pedig szenzációsan védett, minden kötelezőt megfogott és még ziccerekre is jutott erejéből. 6-0-s időszakot produkáltak a lányok, Tolvaj Dorka nyitotta meg a rohamot és után 5!!! Imrei gól következett zsinórban! Ezzel átvettük a vezetést (13-12).

Sajnos hiába támadtunk a +2-ért, nem sikerült abból a támadásból gólt elérni. A Dunaújváros pedig összeszedte magát, kiegyenlített és tartotta a döntetlen eredményt.
2 percen belül voltunk, amikor Szabó Tekla góljával újra a Dunaújváros vezetett, ezt Imrei Nóri egalizálta. 50 másodperccel a vége előtt ellenfelünk időt kért. Tudtuk előre mit fognak csinálni, felkészültünk a figurára a lövőből szélre visszajátszásra el is indult Nóri, de a labdába csak beleérni tudott, hiszen az ellenfél beálló játékosa teljesen egyértelműen szabálytalanul zárt, mégis ők kaptak szabaddobást. S egy jó ütemű húzásból ziccert dolgoztak ki, Klaudia lerántotta és a jogos hétméterest pedig ellenfelünk értékesítette (15-16).

Időt kértem, 10 másodperc volt hátra, megbeszéltünk egy gyors figurát. Markos Réka magára vállalta ennek ellenére a befejezést, egy átemeléssel helyzetbe került, a helyzetet azonban nem sikerült belőnie, büntetőt pedig nem kaptunk, pedig a csarnokban a dunaújvárosi szurkolókon kívül, mindenki úgy gondolta, hogy egyértelműen az járt volna. A kipattanó Nettihez került, aki az üres kaput próbálta eltalálni jobb szélről, a kapu üres volt, hiszen a dunaújvárosi hálóőr még nem állt fel, védése után, Nettit pedig egyértelműen a hatoson belül faultolták, a kaput így nem tudta eltalálni, s ezt sem fújták be hetesnek…

Sajnálatos, hogy ilyen nehéz játékvezetői döntések mellett ért véget ez a fantasztikus finálé és pont az utolsó ítéletek egyértelműen kihatottak a végeredményre. Büszkék lehetünk azonban erre az eredményre, főleg ha figyelembe vesszük, hogy meghatározó játékosaink közül jó páran motivációs gondokkal küzdöttek és tudásukat nem csillogtatták a mai napon!”

Góllövőink: Imrei Nóri 8 gól, Tolvaj Dorka és Markos Réka 2-2 gól, Turák Netti, Forgács Klaudia és Molnár Eszter 1-1 gól.

A torna végeredménye:
1. Dunaújvárosi KKA II
2. Dorogi ESE
3. Szigetszentmiklósi NKSE
4. Érd II
5. Debreceni VSC II
6. Szeghalmi NKC

A torna legjobb kapusa: MÁTYÁS Viktória! Gratulálunk Vika!

bajnokok tornája_3

Fotók: Tolvajné Gál Erika

(forrás: DESE FB oldala)