Kettős győzelemmel kezdtek kézilabdásaink

Végre elkezdődött a várva várt 2018/19-es NB I/B-s kézilabda bajnokság. Kemény kilenc hetes felkészülés és rengeteg edzőmérkőzés után, már nagyon vártuk a bajnoki kezdő sípszót. A sors úgy hozta, hogy az első „hazai” mérkőzést Tatán játszottuk, ahol minden bizonnyal még többször leszünk vendégségben. Ettől függetlenül szép számban jöttek a nézők. Rengetegszülő, korábbi dorogi játékos, helyi kézilabda kedvelő, vendégszurkoló. Köszönjük mindenkinek, hogy jelen voltak ezen a klubunk számára mérföldkőnek számító eseményen.

41951315_2281993015163599_5754854180585996288_n

Stadler, Imrei, Kemenczik, Takács, Kaposvári, Szabó, Forgács K., összeállításban kezdtük a találkozót. Mindkét csapat láthatóan feszülten kezdett. Az NB I/B-s bajnokság első dorogi találatát a hosszú évek után hazatérő Kaposvári Anita nyitotta meg, egy pazar indítást követően. A Haladás a negyedik percben büntetőből egyenlített. Szabó Janka és Takács Angéla góljával sikerült 2 találattal meglépni, de ezt a vendégek gyorsan egalizálták (3-3).

A továbbiakban 5-5-ig felváltva estek a gólok.A védekezésünk ebben az időszakban jól zárt, agresszíven, időben ütköztünk és kilépéseinkkel szűkítettük a Szombathely mozgásterét, akik többször is teljesen elbizonytalanodtak támadásban. Forgács Klaudia két pazar találatával sikerült újra némileg meglépni, Kiss Nóra ugyan válaszolt a vendégek részéről, de Imrei Nóri gólja egy 4-0-ás dorogi szakaszt indított el, így 19 perc játék után 11-6-ot mutatott az eredményjelző.

A félidő utolsó 10 perce megint kiegyensúlyozott játékot hozott, így sikerült megtartani előnyünket és magabiztosnak tűnő vezetéssel vonulhattunk pihenőre.

42045190_2281992921830275_6422758656386793472_n

Bizakodva vártuk a második harminc percet. Fokoztuk a tempót és Takács Angéla vezérletével masszívan védekeztünk, Merci pedig nagyon jó százalékkal fogott. A Vas megyeiek érezhetően teljesen megzavarodtak, így könnyű gólok sorát szereztük. A különbség pedig egyre nőtt! 12 percnyi játék után Kaposvári Anita, Kemenczik Martina és Kosik Adél két találatai után 23-15-re vezettünk.

Nyolc perccel a vége előtt 26-19-es állásnál úgy tűnt a mérkőzés eldőlt. Rutintalanságunk és türelmetlenségünk némileg közelebb engedte a Halit, de a győzelmünk egy pillanatig sem forgott veszélyben. Így csapatunk itthon tartotta a két pontot! Minden kilátogató Dorog szurkoló számára nagy élmény volt ez a találkozó, hiszen láthatták, hogy a lányok gyors és korszerű kézilabdát játszanak és egy rendkívül szerethető csapatot alkotnak!

41913846_2281992815163619_3632107405317242880_n

Végeredmény
Dorogi ESE – Szombathelyi Haladás27-23 (16-11)

Összeállítás: STADLER Mercédesz (kapus) – IMREI Nóra 2 gól, KEMENCZIK Martina 3 gól, KAPOSVÁRI Anita 3 gól, TAKÁCS Angéla 3 gól, SZABÓ Janka 5 gól, FORGÁCS Klaudia 6 gól.
Cserék: Mátyás Viktória (kapus) – KOSIK Adél 4 gól, FORGÁCS Viktória 1 gól, Előd Nikoletta, Turák Antónia, Molnár Eszter, Tolvaj Gréta, Markos Réka, Tolvaj Dorka, Forgács Viktória.

Ifjúsági csapatunk is győzött!
Dorogi ESE – Szombathelyi Haladás 31-30 (15-15)

Bona Gergő: „Nagyon nehéz bármit is mondani, az emberben kavarognak a különböző érzelmek. Ma megélhettük 60 percig álmunkat, keményen dolgozunk tovább, hogy ezt hétről hétre egyre jobb teljesítménnyel újra és újra megtehessük. Ha továbbra is lesz hitünk, szívünk és akartunk, akkor mindig elégedetten jövünk majd le a pályáról. Más nem számít. Köszönjük mindazoknak, akik eddig is hittek bennünk és segítették felkészülésünket, munkánkat.”

Fotók: Kondi Photo (Kornreich Gábor)