Interjú Schindler Szabolccsal, a Dorogi FC új vezetőedzőjével

Schindler Szabolcs, a Dorogi FC új vezetőedzője jól megérdemelt pihenése előtt válaszolt a Dorogi Sport néhány kérdésére.

Meglepődtél, amikor Mayer László elnök úr megkeresett azzal az ajánlattal, hogy vedd át a Dorogi FC felnőtt csapatának vezetését?

– Igen, meglepődtem. Amikor bekerültem abba a 24 főbe, akik a pro licenszes képzést elkezdhetik, sejtettem, hogy lesz megkeresésem magasabb osztálybeli kluboktól, de nem gondoltam, hogy az utánpótlás bajnokságból a felnőttbe kerülök.

Fontolóra vetted a dolgot vagy azonnal igent mondtál?

– Sokat nem gondolkodtam rajta, mert úgy vélem, ez egy nagyon nagy lehetőség számomra. Remélem a csapat számára is.

Figyelemmel kísérted előtte a Dorogi FC NBII-es szereplését? Tudtad, hová kerülnél?

– Aki a futballban dolgozik, figyelemmel kíséri a bajnokságokat, így a Dorogról is volt információm. Voltak olyan játékosok, akik a Vasasban futballoztak és van olyan játékosa a csapatnak, akivel én még korábban együtt játszottam.

Kik lesznek a segítőid? Németh Szabolccsal egy időben távozott a klubtól Bene Ferenc sportigazgató, Simon Imre pedig az utánpótlás szakmai vezető posztot kapta meg.

– A kapusedzői és erőnléti edzői pozícióban nem történik változás. Érkezik a klubhoz Tóth Csaba, aki a Honvéd Akadémián és a Vasas Akadémián dolgozott. Ő lesz az új szakmai igazgató és ő fogja segíteni a munkámat.

Dolgoztatok már együtt Csabával?

– 2001-ben együtt végeztük a szakedzői tanfolyamot, egy nagyon régi ismeretség a mienk. Mindig egymás ellenfelei voltunk a pályán, ő a Honvédban, én a Vasasban. Ez egy új felállás lesz számunkra.

Lesz-e változás a játékoskeretben? Hiszen a kölcsönbe kapott és adott játékosok ebben az időszakban visszakerülnek az eredeti klubjukhoz.

– Biztosan lesz változás, mivel nagyon sok kölcsönjátékos volt. Azt szeretnénk első körben, hogy azok a focisták, akik meghatározóak voltak a szezonban, nálunk folytassák tovább, hiszen ők nagyon fontosak az egyesület számára. Akiket sajnos nem tudunk visszahozni, azokat pedig pótolnunk kell. Akiről tudok, az a Medgyes Zoltán, rá valószínűleg az Illés Akadémia I. számú csapatában számítanak. A másik fontos feladatunk lesz, hogy olyan fiatal játékosokat találjunk, akik erősítést jelentenek számunkra. Beleértve a ’97-’98-as születésű játékosokat is. Ambíciózus, lendületes fiatalokat szeretnénk behozni a csapatba.

Az utánpótlás csapat néhány tagja (pl. Ungvári Máté) már kapott bemutatkozási lehetőséget a felnőtt csapatban korábban. Számítatok-e rájuk?

– Természetesen. Nagyon fontos, hogy a helyi fiatalok is lehetőséget kapjanak. Azt is látni kell viszont, hogy ez egyik pillanatról a másikra nem megy. De célként tűztük ki, hogy minél több helyi fiatalt be tudjunk integrálni a felnőtt csapatba. Azt azonban tudjuk, hogy egy nehéz bajnokság következik. Az NBII mezőnye nagyon erős, de a lehetőségeinkhez mérten megpróbáljuk majd betenni azokat a helyi tehetségeket a csapatba, akik megérdemlik.

Németh Szabolcs köztudomásúlag az olasz foci szerelmese, a játékában is inkább a védekezés állt a középpontban. Te milyen felfogásban fogod játszatni a csapatot?

– Németh Szabiról tudom, hogy elég deffenzív játékot játszott. Engem inkább komplex hatások értek. Akikkel én együtt dolgoztam, mondjuk a Henk ten Cate, aki BL-győztes és az MTK-ban volt edzőm, vagy Aldo Dolcetti, vagy a magyarok közül Verebes József, mindegyikőjüktől nagyon sokat tanultam. Én inkább egy egyveleget képviselek, nem csak deffenzív, hanem támadóbb szemléletű játékot fogunk játszani. Én is úgy gondolom egyébként, mint a Németh Szabi, hogy egy csapat eredményességét a védekezése fogja meghatározni. Remélem azért, hogy az előrejátékban sokat fogunk fejlődni és gólokat fogunk lőni.

A góllövő listánk élén végezett játékosok közül néhányan (Medgyes Zoltán, Bor Dávid) kölcsönben voltak. Medgyest már említetted, hogy ő biztosan nem nálunk folytatja. Bor Dávidról van információd?

– Nagyon remélem, hogy Dávidot a Paks visszaengedi hozzánk, hiszen gólerős játékos és úgy tudom szeretett is Dorogon futballozni. De semmi konkrétumot nem tudok egyelőre mondani. A kölcsönjátékosok visszakerültek a csapataikhoz, egyelőre ott kezdik el a felkészülést. Amennyiben a vezetőedzője nem számít a játékára, akkor kerülhetünk mi újra képbe.

Mi a helyzet azokkal a játékosokkal, akik tőlünk voltak kölcsönben, például Nagyházi Dáviddal? Mi lesz az ő sorsuk?

– Mindenkit megnézünk, ezután kerül sor a keret kialakítására. Nem szeretnénk azt, hogy az egyik poszton három játékosunk van, a másikon pedig csak egy és nincs versenyhelyzet csapaton belül. Ez egyelőre még nagyon képlékeny, nagyon sok mindentől függ, így erről még nem tudok nyilatkozni.

A Dorog az első NBII-es évét a nyolcadik helyen zárta. Tudom, hogy így látatlanban nagyon nehéz jóslatokba bocsájtkozni, de hogy érzed a csapat következő szezonbeli szereplését?

– A játékoskeret pontos ismerete nélkül elég botorság lenne bármit is mondanom, de azt mindenki látta, hogy idén a Dorog erőn felül teljesített. Én nagyon optimista edző vagyok, így örülnék, ha meg tudnánk ismételni az idei szereplést, amivel mindenki nagyon elégedett lehetne.

Mikor kezdődnek az edzések?

– Június 28-án, szerdán kezdünk. Az első két hétben Tokod-Üveggyárban fogunk edzeni, ezzel is kímélve a nagy pályát. Edzőtábor most nem lesz, mivel nagyon rövid a felkészülés. Most kapták meg a játékosok azokat az edzésanyagokat, amelyeket otthon kell elvégezniük. A bajnokság július 30-án már elkezdődik, így sok időnk nincs az új csapat kialakítására.

Dorogon nagyon erős a szurkolótábor. Mit üzennél nekik?

– Először is nekem nagyon nagy megtiszteltetés, hogy egy ilyen tradicionálisan nagy klubba kerültem, mint a Dorog. A szurkolóknak azt üzenném, hogy ugyanúgy járjanak ki a csapatért a meccsekre, mint az előző szezonban. Én maximalista edző vagyok, rajtam és a segítő stábon biztosan nem fog múlni, hogy a Dorog a következő szezonban is ilyen jól szerepeljen. Reméljük, hogy ki tudjuk hozni a csapatból a maximumot. Akárhol dolgoztam, mindig azt vallottam, hogy szurkolók nélkül nincs futball. Nekünk az a legfontosabb feladatunk, hogy kiszolgáljuk a szurkolókat.

Köszönjük a válaszokat és sok sikert kívánunk a Dorogi FC-nél!