Ma lenne 90 éves Puskás Ferenc

Puskás Ferenc (Budapest, 1927. április 1. – Budapest, 2006. november 17.) a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett olimpiai arany- és világbajnoki ezüstérmes magyar labdarúgó, több klubcsapat és válogatott edzője, posztumusz dandártábornok. Az aranycsapat kapitánya, közismert becenevén Puskás Öcsi; Spanyolországban Pancho néven becézték.

1950 és 1954 között a magyar futballválogatott csapatkapitánya és a Budapesti Honvéd meghatározó egyénisége volt. Az 1956-os forradalom leverésének hírére Bécsben maradt, ahová rövidesen felesége és gyermeke is követte. Később Spanyolországba költözött, ahol 1958-ban a Real Madrid legendás játékosa lett. 39 évesen hagyott fel játékos pályafutásával, utána futballedzőként tevékenykedett. 1991-ben végleg Magyarországra költözött, és 1992-ben az MLSZ utánpótlás-, majd nemzetközi igazgatója, végül 1993-tól egy rövid időre a a válogatott szövetségi kapitánya lett. 2000-től Alzheimer-kórral és más betegségekkel küszködött, a kórházat csak ritkán hagyhatta el. Egészségi állapota egyre rosszabbra fordult; 2006. november 17-én hunyt el.

Puskást tekintik minden idők legjobb magyar futballjátékosának. Nemcsak Magyarországon és Spanyolországban örvend máig is köztiszteletnek, de a sportág számos nagy alakja, például Cruyff, Beckenbauer vagy Di Stéfano is nagyra becsülte. Páratlan játékát a rendkívüli robbanékonyság, a tökéletes labdakezelés, a kiismerhetetlen cselek, a szellemes megoldások, a szinte centiméterre pontos átadások, a nem mindennapi helyzetfelismerés és a briliáns rúgótechnika jellemezte. Akaraterejét igazolja, hogy bár Spanyolországban nagy túlsúllyal jelentkezett játékra, átállt a spanyol ritmusra, és rövid időn belül lefogyott a megfelelő szintre. Harmincéves kora után is képes volt a megújulásra, és a publikumot a régi játékával, sőt néha annál is jobbal kápráztatta el. Ismert volt erős és hihetetlenül pontos ballábas lövéseiről.

Puskást az IFFHS a 20. század egyik legjobb európai játékosának tekinti. 2004-ben felkerült a neve a világ legjobb labdarúgóinak névsorát tartalmazó FIFA 100-as listára.

(forrás: Wikipédia)