Szurkolói ankét a Dorogi FC szervezésében

Szurkolói ankétra invitálta a Dorogi FC vezetősége a klub követőit péntek délután. A hagyományosnak mondható kötetlen hangulatú beszélgetésen előbb Mayer László klubelnök ragadta magához a szót. Összefoglalta a nyári átigazolásokat, bemutatta a csapat új tagjait és elmondta, a cél az NBII idei szezonjára a stabil középmezőny, hiszen ez a realitás. Arra kérte a szurkolókat, idézzék fel a tavalyi őszi eredményeket, amikor szintén nehezen indult a kezdés és továbbra is támogassák a csapatot.

Schindler Szabolcs kiemelte, a játékosoknak idén sokkal támadóbb szemléletű futballt kell játszaniuk, folyamatosan próbálják, melyik posztra melyikőjük a legalkalmasabb. Ha valaki nem kerül be a kezdőbe, az azért van, mert vagy mentálisan nincs ott, vagy nem nyújtott jó teljesítményt az előző mérkőzésen. Nem elégszik meg a 99%-kal, nála 100%-ot kell teljesíteni minden alkalommal.

Tóth Csaba szakmai igazgató másféle felfogásban segíti a csapatot, mint elődje, Bene Ferenc. Nemcsak az új játékosok kiválasztásában volt kulcsszerepe, de – lévén, hogy ő maga is Pro Licences edző – részt vesz minden edzésen és mérkőzésen, maximálisan segítve ezzel a vezetőedző munkáját. Ezután az új csapattagok mutatkoztak be és az esemény végén a szurkolók feltehették kérdéseiket a jelenlévőknek.