Erdős Krisztián
Erdős Krisztián 9 évesen, Dorogon kezdett kézilabdázni. Tehetségének és állhatatos munkájának köszönhetően a 2007/2008-as szezonban 352 gólt szerzett serdülő, ifjúsági és felnőtt korosztályban összesen.
Eme kiemelkedő szezon után Győrbe igazolt, majd később Balatonfüreden és Tatabányán játszott az ottani első osztályú utánpótlás csapatokban. Egészségügyi okokból kifolyólag a magas szintű játékot 2010-ben azonban abba kellett hagynia.
2013 óta erősíti a Dorogi ESE női szakosztályának edzői csapatát. Azóta több korosztállyal is foglalkozott, jelenleg U15-ös és serdülő korosztályú csapata van és az ifjúsági és felnőtt csapat mellett is vállal szerepet.
A 2017/20178-as szezonban az U13-as korosztályban a Csiszár László régióban bronzérmet szereztek. Rengeteg kupára viszi el tanítványait. Ezeken a nemzetközi tornákon számtalan élménnyel gazdagodnak a lányai, emellett gyakran komoly elismerést vívnak ki teljesítményükkel, kézilabdatudásukkal. Dobogós helyezést szerzett csapata többek között a nemzetközi győri Balázs kupán.
Krisztián rendkívül közkedvelt játékosai körében. Ez nem meglepő, hiszen szeretettel és nagy odafigyeléssel végzi munkáját. Tanítványai magas technikai képzettséggel rendelkeznek és partnerek a kemény munkában.