Bona Gergő

Bona Gergő 1999 óta tevékenykedik edzőként a dorogi kézilabdában. 6 éve vette át a női szakosztály vezetését és, azóta látja el a felnőtt és ifjúsági csapat edzői feladatkörét is. Vezetésével, kollégáival együttműködve, új alapokra helyezte városunkban a kézilabdát.

A szisztematikus munkának köszönhetően újra beindult a serdülő korosztályunk versenyeztetése, ennek a csapatnak is ő az edzője, mely a tavalyi kiemelkedő szereplésének köszönhetően, kivívta a legfelsőbb, azaz első osztályban való indulás jogát. Az idén szeptemberben induló küzdelmek őszi mérkőzései után, csapata a középmezőnyben található. Felnőtt csapatunk évről évre rengeteget fejlődött, immár stabil lábakon áll, a legutóbbi kiírásban épphogy lemaradt a dobogóról, az idei szezonban azonban komoly eséllyel pályázik a magasabb osztályba jutásra. Az ifjúságiak pedig pontveszteség nélkül vezetik az ugyancsak szeptemberben kezdődött bajnokságukat.

Idén nyáron, Szlovéniában egy 25 éve rendszeresen megrendezett nemzetkőzi kézilabda fesztiválon, felnőtt csapatunkkal második, a serdülőkkel a harmadik helyet szerezték meg.

Elhivatott szakemberként, céltudatos munkával készíti fel tanítványait az egyre komolyabb célok elérésére.