Dorogi szomszédolás a húsvét nagyhéten

A TOP- 5.3.1-16 – KO1-2017-00001 Együtt a közösségfejlesztésért – Dorogon és térségében című pályázat során a húsvéti nagyhét szomszédoló programsorozatának 3. állomásán – Piliscsév és Kesztölc után – Dorog várta nyitott kapukkal a Piliscsévről, Csolnokról és Kesztölcről, illetve városunkból érkező ünneplőket. A dorogi sportcsarnok birkózótermében mintegy 150-en gyűltek össze, hogy igazi közösségépítő eseményen vegyenek részt.

Dr. Tittmann János polgármester köszöntötte a megjelenteket. Kiemelte, hogy önazonosságtudatunkat erősítő rendezvényt a megyei önkormányzat támogatásának köszönhetően valósíthatta meg az elnyert pályázat keretein belül a négy településből – és a megyei önkormányzatból – álló konzorcium. Ezzel lehetőség nyílik egymás helyi szokásaiba, a húsvéti ünnepkört bemutató hagyományokba betekintenünk.

Dr. Tittmann János dorogi színekbe bújtatott fürjtojásokkal köszöntötte a szomszédvárok polgármestereit, majd a Dorogi Német Nemzetiségi Önkormányzat gyermekkórusa, Kovácsné Fódi Krisztina vezényletével megkezdte a színes műsorfolyamot.

IMG_9654

A kesztölci Pauler Janka, a Zsigmondy gimnázium tanulói Kapás Máté és Ollé Brigitta elszavalták Ady Endre Júdás és Jézus című versét szlovák, német és magyar nyelven. A műsort az Erkel Ferenc Zeneiskola tanárainak tavaszköszöntő koncertje zárta.

KES_0658

Ezt követően a négy település csapatai összecsaptak a területi tojáscurling bajnokságon, melynek fődíját egy hatalmas húsvéti sonkát a kesztölci csapat nyerte. Végül a tojáscurlingben kimerült vendégek energiaszintjét egy nagy adag finom rántott harcsával töltötték fel.

KES_0675

Forrás: dorog.hu

Fotók: Juhász Sándor