Nyári táborok egy helyen!

Összegyűjtöttük nektek, hogy 2021 nyarán milyen táborokkal várják a gyerkőcöket az egyesületek, szabadidősporttal foglalkozó szakemberek. Bízunk benne, hogy a vírushelyzet addigra lecsillapodik és megrendezésre kerülhetnek a foglalkozások, turnusok. Minden táborhoz találtok kapcsolattartót, további információt ők tudnak majd biztosítani! 🙂

Úszás

Új – Hullám Sportegyesület és az Aqua Úszó Akadémia közös szervezésével indulnak idén a táborok Dorogon, heti turnusokban. A táborok központi helyszíne minden esetben a dorogi Nipl Stefánia uszoda.

Minden héten más-más élménydús tematikus táborral készülnek, ezzel párhuzamosan minden héten tartják a már jól megszokott úszótáborukat is. Az úszásfoglalkozások mindenképpen tudásszintnek megfelelő csoportokban zajlanak, tábornak megfelelően napi egy vagy két alkalommal.

A jelentkezéseket már fogadják a plakátokon megadott telefonszámon. Minden tábor létszámkorlátos, emiatt érdemes mielőbb helyet foglalni.

Élménytáborok:

  • Úszó tábor
  • Lovas – úszó tábor
  • Kreatív – úszó tábor
  • Foci – úszó tábor
  • Önvédelmi – úszó tábor

Tenisz

Idén már a megújult teniszpályán, nagyszerű programokkal, két turnusban kerül megrendezésre a nyári tábor.

Időpont:

  • június 28- július 2. 
  • július 26- 30.

Táborról röviden:

  • reggeli, ebéd, uzsonna és üdítő fogyasztás
  • egy nap uszoda belépő 
  • egy kangoo cipő kipróbálási lehetőség tanárral
  • napi 5 óra tenisz csoportokban
  • rengeteg játék

Ár:

  • 35.000 Ft/hét (testvérkedvezmény 10%)

Kapcsolattartó: Flórián Márk

Sítechnika

A Sítechnika síoktatói, Zsófi, Lili, Zoli várják nyáron is a gyerekeket a dorogi sípályán. Az 5-14 éves korosztály részére szervezett napközis táboraikban az egész nyár csupa élmény lesz. Jelentkezés, a plakáton megadott elérhetőségen.

Balaya táborok

A Balaya játszóház idén is szuper nyári táborokkal készül. Jelentkezés és további információ a plakáton megadott elérhetőségeken.

Tematikus táborok:

  • Balaya tábor
  • Angol tábor profi nyelvtanárral
  • Lazula tábor Gallina Ági Írisz vezetésével.

Tánc

Ciklon Sporttánc Egyesület

A Ciklon Sporttánc Egyesület 2021.július 3-9-ig tart edzőtábort Balatonszemesen a Pillangó üdülőben. A tábor ára tartalmazza a napi 3x étkezést, szállást 6-8 fős szobákban,mindegyikhez külön fürdőszoba tartozik, napi 2x 1,5 óra tánc órát,oda-vissza utat külön busszal. Csapatjátékok és sok strandolás is vár a gyermekekre.

Ár:

  • 45 000Ft/fő/hét
  • testvéreknek: 40000FT/fő/hét.

Táncstílusok elsajátítása: rock and roll,fashion dance,show tánc.

Kapcsolattartó: Szabó Violetta

Carmen TSE

Nyári napközis táborok:

  • I. turnus : 2021.06.14-18: 07:45-16:15 – Fittlex terem
  • II. turnus : 2021.06.21-25: 07:45-16:15 – helyszín szervezés alatt

Program :

  • akrobatika, balett , hiphop és break , discoshowtanc órák
  • kreatív szabadidős foglalkozások
  • 4x étkezés melyből 1x meleg étel (- ebéd)
  • szaképzett felügyelet

Részvételi díj: 27.500 Ft (testvéreknek kedvezmény)

További információ:

  • 06-20-544 4917
  • drnagymargite@gmail.com

Fittlex – sport és szabadidő

A Fittlex csapata idén a 3. Gyerek Kangoo  táborát szervezi meg, amely közvetlen az iskola végeztével, június 21-25. között kerül megrendezésre. Napközis jelleggel 8:00-16:00 óra között. 

Részvételi díj: 40.000.- Ft

Tartalmazza: egész héten kangoo órák kangoo cipő bérléssel, meleg ebéd, tízórai és uzsonna, katonai élmény nap, uszodai élmény nap, egyéb sportok. Nem csak kangoosoknak, új gyerekeket is várnak. 

Kapcsolattartó: Flórián Princz Alexandra