A Dorogi ESE elnökét, Vig Attilát kérdeztük, a kézilabda szakosztály átalakulásáról és jövőbeli terveikről.
Szüneteltetések és felfüggesztések időszaka jellemezte a tavaszt, szinte minden sportág, sporttevékenység esetében. Ennek ellenére a szövetségek, egyesületek környékén természetesen nem állt meg az élet. Ahogy a fentről jövő állásfoglalások érkeztek, úgy szervezte életét minden klub, ennek megfelelően történtek az események városunkban is, szűkebb értelemben a kézilabdásoknál is. Azért persze gyorsan tegyük hozzá, hogy nem ennyire egyszerű és kiszámítható módon! Több fórumon is megjelentek a felnőtt csapat szereplésével, jövő évi indulásával kapcsolatos fejlemények. Meg tudjuk erősíteni , hogy nevezésünket az NB-II-be fogjuk beadni. A visszalépés nyomán a vártnál és indokoltnál nagyobb játékos mozgások indultak be. Nyilván értékelni és elemezni kellett az eseményeket, ezt a szakosztályban dolgozó szakemberek megtették. Több kérdésben is egység mutatkozott, így a helyzetet kezelendő, a szakosztály múlt heti megbeszélésén személyi és részben szervezeti kérdések is napirenden voltak már. Ezek közül a legfontosabbak talán, hogy a következő bajnoki szezonra való felkészülést új vezető edzővel kezdjük meg. Géber Károly B-licenszes trénerrel kötünk szerződést, aki az előző évben utánpótlás-vezetőként segítette az egyesületi munkát. Több NB-II-es és NB-I/B-s csapatot edzett korábban, férfi és női vonalon is, e mellett szinte minden utánpótlás korosztályban dolgozott gyerekekkel. Munkáját továbbra is segíti Gula Gabriella erőnléti edző és Körmöczi Beáta kapusedző.
A lányok korábbi edzője, Bona Gergő tíz éven át szervezte a szakmai munkát és irányította a felnőtteket. Meghatározó szerepe volt a feljutásban, nagyban hozzájárult több korosztályos csapat sikeréhez. Ezt elismerve és megköszönve, de közös állásfoglalásként, nem hosszabbítunk szerződést. Új kihívásokat keresve, más csapatnál folytatott munkájához sok sikert kívánunk!
Kiemelt feladat most egy új felnőtt és ifjúsági keret összeállítása, mely gyakorlatilag már el is kezdődött. E két csapat együtt szerepeltetése előírás, így mindent megteszünk annak érdekében, hogy a nevezési határidőig ez a kérdés megoldódjon. Szakembereink lelkesen vállalták el a feladatokat. Ebben, és a dorogi kézilabdás hagyományokban is bízva, optimistán tekintünk a nyár elé. Utánpótlás korosztályokban a továbbiakban nem működtetünk fiú szakágat, a lányok esetében viszont nagy reményekkel tekintünk a Tarjáni Sportegyesület korosztályos csapataival való fúzióra, illetve a Nyergesújfalun beindított képzésünkre. Edzői stábunkba is érkeznek még új szakemberek, az ezzel kapcsolatos egyeztetések folyamatban vannak.
A munka tehát zajlik, hisszük, hogy a nehézségek és kihívások megerősítenek minket! A célok eléréséhez szükséges összefogás alap, ennek körvonalai már jól látszanak. Bízunk abban, hogy a sportágat kedvelő szurkolók, szülők, a munkánk eredményességében bízó támogatók ott állnak majd mellettünk, és együtt várjuk a reményeink szerint sikeres 2020/21-es bajnoki évadot!
Vig Attila
DESE elnök