Kézilabdásaink a tabella élén!

Kézilabdásaink a tabella élén!

A dorogi lányok az NB II-es bajnokság hatodik fordulójában Komáromba látogattak. Mindkét csapatból voltak hiányzók, de bíztunk benne, hogy gyors játékunk majd komoly feladat elé fogja állítani a hazaiakat.

Ennek megfelelően, egyből magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést. Minden komáromi hibát sikerült a találkozó elején egyből, gyors góllal megbüntetni. Különösen Simsik Cintia volt elemében, két percen belül 3 gólt is szerzett. A vendéglátók a hatodik percben háromgólos hátrányban (2-5) időt kértek. Ez jó húzásnak bizonyult, a komáromi lányok felbátorodtak, rövid időn belül kiegyenlítettek és öt percig tudták tartani velünk a lépést. Ám ezután Forgács Klaudia „percei” következtek, az első félidő második felében lőtt nyolc gólunkból hatot ő szerzett. Mindeközben a védekezésünk végre összeállt, mi az hogy: a komáromi lányok húsz perc alatt mindössze háromszor tudták bevenni Stadler Merci kapuját. Így megnyugtató előnnyel vonulhattunk pihenőre (9-14).

A második félidőben egy ideig felváltva estek a gólok, majd néhány hazai hibát kihasználva nyolcgólos előnybe kerültek a „bányászlányok”. Ezután minden bizonnyal visszaütött, hogy különböző okok miatt lényegében csere nélkül kellett szinte végig játszanunk a találkozót. A komáromiak kihasználták, megingásunkat és hátrányukat percről percre csökkentették , néhány perc alatt megfelezték nyolcgólos előnyünket. Egy „fejmosásos-ébresztős” időkérésre volt szükség, ami szerencsére újfent óriási fordulatot hozott. Négy perc alatt hat gólt szereztünk és ezzel bebiztosítottuk a győzelmünket és egyelőre ideiglenesen, de a tabella első helyére léptünk előre. Gratulálunk a lányoknak!

Végeredmény
Komáromi KSE – Dorogi ESE 20-29 (9-14)

Összeállítás: Stadler M. (kapus) – TURÁK A. 3 gól, SIMSIK C. 9 gól, FORGÁCS K. 14 gól, Reskó Dzs., Priáll E. 2 gól, Zsótér D. 1 gól. Cserék: Mátyás (kapus) – Molnár E., Horváth K., Szilágyi V., Bodnár N., Imrei N., Forgács V., Tolvaj G..

Bona Gergő edző: „Egyáltalán nem volt könnyű mérkőzés. A több sebből vérző Komárom mindent beleadott és a kissé csúszós pálya sem kedvez igazából a játékunknak. Ettől függetlenül, miután sikerült egyszerűsíteni játékunkat és védekezésünk összeállt, magabiztos győzelmet arattunk. Bízom benne, hogy nyolcgólos előnyünk birtokában, nem az volt a probléma, hogy elkönyveltük a győzelem tényét. Dolgozunk tovább, minden mást kizárunk, fejlődni szeretnénk edzésről edzésre és meccsről meccsre, ahogy eddig.”