Két kiélezett mérkőzés a hétvégén az U14-ben

November 10-én a tatai Güntner Arénában rendezték az U14-es kézilabda gyermekbajnokság soron következő fordulóját. Az első ellenfelünk a tatabányai csapat volt. A dorogi lányok a mérkőzés első félidejében az öltözőben felejtették magukat. A második játékrészre megérkeztünk a pályára és rövid idő alatt ledolgoztuk a hátrányunkat. Ezt követően a két csapat fej- fej mellett haladt, de az […]
Utánpótlás eredmények

Az U12-es korosztály számára Tatabányán folytatódtak a gyermekbajnoki küzdelmek. A második fordulóban a Tatabányai SC I. és a Solymári SC csapatával mérkőztek meg a dorogi lányok. Eredmények: Horánszky Gergely edző így értékelte a játéknapot Az első mérkőzés első félidejében nem találtuk a lövési lehetőségeinket, szerencsére a szünet után ez javult, így a második félidő legalább […]
U14-es bajnokság 3. forduló

Október 20-án a BVSC-Zugló kézilabda csarnoka adott otthont az U14-es gyermekbajnokság 3. fordulójának. Sajnos jelentős sérülés- és betegség hullám ért el bennünket, ezért mindösszesen kilenc játékos lépett pályára a mai játéknapon. Az első ellenfelünk a Pilisvörösvári KSK volt. Ezen a mérkőzésen sok hibával, kissé kapkodva, de annál lelkesebben játszottak a lányok, így magabiztos győzelmet arattunk. […]
Kézilabdás évzáró piknik

2024. június 8-án tartotta évzáró piknikét a Dorogi AC kézilabda szakosztálya, ahol kicsik és nagyok, szülők, nagyszülők és edzők együtt búcsúztatták a 2023/2024-es kézilabdás évadot. Györgyné Körmöczi Renáta szakosztályvezető értékelte a szezont, majd megköszönte a szülők egész éves önzetlen támogatását. Itt vette át vármegyei bajnokságot megnyerő felnőtt csapat az aranyérmeket és a szakosztálytól távozó edzőket, Bartl […]
Leány Kézilabda Diákolimpia

Március 18- án a IV. korcsoportos (7-8. osztály) körzeti kézilabda versenyen a Dorogi Magyar -Angol Két Tanítási Nyelvű és Sportiskola Általános Iskola csapata győzelmet aratott az esztergomi Dobó Katalin Gimnázium ellen, ezért ők lettek a megyei döntő 4. résztvevője. Pinczés Tímea edző: Kedden körmérkőzéseket játszottunk és így az országos elődöntőbe a győztes, Tatai Kőkuti Általános […]
Gólzáporos hétvége

A Dorogi AC kézilabda szakosztály U14- es csapata Tarjánban, míg a felnőtt csapat Ácson lépett pályára a hétvégén. U14 Pinczés Tímea edző: „Két hete igen szomorúan, csalódottan tértünk haza a meccsekről, mert semmi nem úgy sikerült, ahogyan azt mi akartuk, illetve tudjuk. Nem estünk kétségbe, mert dolgoztunk rendesen és dolgozunk továbbra is. Pilisvörösvár csapata ellen egy […]