Kemény munkával és kitartással teljesítette a kitűzött célt a Dorogi ESE: szeptembertől már az NB I B.-ben gyűjthetik a pontokat.
Az NB II.-es női felnőtt bajnokság őszi felvonásában mindössze két egységgel kevesebbet gyűjtve állt a tabella második fokán a Dorogi ESE. Akkor csupán a későbbi aranyérmes Vasas U21-es csapata ellen szenvedtek vereséget. A sikerek tudatában elégedetten várhatták a tavaszi idényt, ugyanakkor biztosak lehettek benne, hogy sokkal nehezebb mérkőzések várnak rájuk.
A félelem nem volt alaptalan, ugyanis jó pár csapat megszorongatta őket. Sok sérülés is hátráltatta játékukat, gyakorlatilag a tavaszi idény hajrájára három fontos emberüket veszítették el. Ugyanannyi pontot nem sikerült szerezniük, mint ősszel, de még így is 5 egységnyi előnnyel zártak a harmadik helyezett Juventus-Panoráma Heves előtt.
Bona Gergő vezetőedző szerint minden dicséretet megérdemeltek a serdülők, akik sikeresen pótolták a felnőttből hiányzó játékosokat.
Az NB II. Északi csoportját ugyan a Vasas U21-es csapata nyerte meg, de az NB1-ben szereplő csapatuk kiesett a másodosztályba, így a Dorogi ESE előtt nyílt meg az út a másodosztályban való szereplésre. A csapat vezetése nemrég jelentette be, hogy élnek a lehetőségekkel. A döntés meghozatalában döntő szerepet játszott az is, hogy van megfelelő utánpótlásbázisuk.
Az önkormányzat és a Magyar Kézilabda Szövetség közös beruházásaként a mérkőzéseik otthonául szolgáló városi sportcsarnok is megújul: új burkolatot kap a játéktér, a vendég vizesblokkot felújítják és új belső világítással látják el az épületet. A megújult környezet is jó teljesítményre sarkallhatja majd a kézilabdázókat a szeptemberi 20-i rajt során.
Bona Gergő örömmel mondhatja el, hogy senki sem szeretne távozni a csapattól, mindenki részese szeretne lenni az újabb sikereknek. A cél természetesen az, hogy a saját játékosaik alkossák a csapatot, de néhány kézilabdázót szeretnének leigazolni. Kosik Adél a Kispesttől érkezik Dorogra, ahol edzői szerepet is fog vállalni. Jelenleg két-három jelölttel tárgyal még a klub, így elképzelhető, hogy további játékosokkal bővül a keret.
A másodosztályban való szereplés minden szinten megterheli majd a klubot, ezért bíznak abban, hogy szponzorok is támogatják őket a szezon során.
forrás: Kemma.hu – írta: Walczer Patrik