Remek hangulat, jó mérkőzések

Nagy várakozás előzte meg az NB II-es női kézilabda bajnokság kilencedik fordulóját az északi csoportban. A szomszédvárak összecsapására már előzetesen minden helyet lefoglaltak, így telt ház várta a Dorog és az Esztergom összecsapását.

Mindkét csapat az elmúlt fordulókban jó formát mutatott, az Esztergom egy héttel korábban megszerezte második győzelmét, a dorogi lányok pedig a második forduló óta minden mérkőzést győzelemmel zárták.

A vendégeknél hiányzott Gergely Irén és Rajcsányi Anikó, nálunk pedig Turák Netti illetve tudtuk, hogy Simsik Cinti ugyancsak nem lép majd pályára.

A vendégek átlövője Pétervári Dzsenifer zúgó kapufájával, majd góljával kezdődött a találkozó, ezután azonban a hazai háló majdnem öt percig érintetlen maradt, miközben 3 gólt szereztünk (3-1). Két gyors góllal azonban a királyvárosiak jelezték, hogy nem adják könnyen a bőrüket. Kiegyensúlyozott küzdelem zajlott ekkor a pályán, azonban 5-4-es hazai vezetés után 2 perc alatt újabb 3 egomi gól következett. Védelmünk sajnos a mérkőzés eme szakaszában nem volt elég zárt és ezt látványos gólokkal büntették a vendégek (5-7).

Ekkor edzőnk kapust cserélt, Mátyás Viktória, a serdülő csapat kapusa váltotta Stadler Mercit. Vika több védéssel segítette a csapatot és ekkor szerencsére jött Szőts Fanni és Imrei Nóri és pillanatok alatt újra visszavettük a vezetést (9-8). A félidő hajrájára kissé elfáradt az Esztergom, újabb védéseknek köszönhetően, fokozatosan növelte csapatunk az előnyét. A 15 éves Imrei Nóri újabb két gólt szerzett, de Molnár Eszti és Szőts Fanni is újabb találatot ért el. A pihenőre 4 gólos előnnyel vonulhattunk (16-12).

A második játékrész elején a megbeszéltek szerint a bányászlányok növelték a tempót. Molnár Eszter ontotta a gólokat a kapuban pedig továbbra is a 15 éves Vika parádézott. A vendégek szakvezetője, Mezőségi Irén időt kért 12 perc után, 7 gólos dorogi előnynél (22-15). Busa Andrea ezután kétszer egymás után betalált, de a vezetésünket ez nem veszélyeztette.
Ekkor már mindkét részről több volt a hiba, de a hazai közönség nagy örömére, magabiztosan uraltuk a mérkőzést. Sőt kicsit vissza is vettünk a tempóból. Szőts Fanni taktikusan irányította a csapatot és a gólszerzésből is kivette a részét az utolsó negyed órában. A magabiztos győzelmet a népes szurkolótábor vastapssal jutalmazta (31-24).

Végeredmény
Dorogi ESE – Esztergomi Vitézek RAFC 31-24 (16-11)
Összeállítás: Stadler Merci (kapus) – Előd Niki 2 gól, SZŐTS Fanni 9 gól, Kaposvári Eszter 1 gól, Uresch Dóri 2 gól, MOLNÁR Eszter 10 gól, Zsótér Dana. Cserék: MÁTYÁS Vika (kapus) – IMREI Nóri 3 gól, Forgács Klaudia 2 gól, Patyi Fruzsina 1 gól, Simsik Cintia, Priáll Edina, Tolvaj Gréti, Bodnár Niki, Forgács Viki.

Bona Gergő: „Gratulálok a lányoknak, taktikusan és okosan játszottunk. A 20. perctől kezdve uraltuk a mérkőzést és úgy érzem ezután már a mi akaratunk érvényesült. Külön szeretnék gratulálni Mátyás Viktóriának, aki szenzációsan védett ezen a találkozón!”

dese_1118_1

Ifjúsági mérkőzés

A lányok a találkozó elején jelezték a vendégeknek, hogy ki a találkozó esélyese. Hat perc után 5-0-át mutatott az eredményjelző. A tempó némileg aztán csökkent, de az Esztergomnak ez is sok volt. Horváth Kitti és Szilágyi Vivien rengeteget dolgozott, de a dorogi fölényt nem tudták kompenzálni. Az első játékrészben dorogi részről Pap Krisztina és Imrei Nóri voltak a legeredményesebbek (20-5).

A második 30 percben folytatódott a hazai fölény és ugyan érződött, egy kicsit, hogy olykor lankad a figyelem, de Forgács Viki és Priáll Edina góljai továbblendítettek minket egy-egy holtponton. A végén pedig ennek köszönhetően fölényes győzelmet arattunk (38-14).

Végeredmény
Dorogi ESE – Esztergomi Vezérek RAFC 38-14 (20-5)
Összeállítás: Mátyás Vika (kapus) – SZITTYA Lili 2 gól, Markos Réka 3 gól, IMREI Nóri 10 gól, Tolvaj Gréti 2 gól, PAP Kriszti 4 gól, Forgács Viki 4 gól. Cserék: PRIÁLL Edina 3 gól, Tolvaj Dorka 4 gól, Gáspár Vanda és Mátyás Anna 2-2 gól, Molnár Eszti és Bodnár Niki 1-1 gól, Pohner Orsi.

Bona Gergő: „A találkozó jelentős részében jó ritmusban kézilabdáztunk. Sokat kellett védekezésben test-test ellen harcolni, de a csapat ezt is jól megoldotta. Gratulálok a lányoknak!”

Fotók: Kornreich Gábor (Kondi Photo)

dese_1118_2