A Dorogi FC új játékosai

A 2017/18-as szezon zárásakor már kiderült, hogy nem csak a Schindler Szabolcs – Tóth Csaba edzőpárostól búcsúzott a klub vezetése, hanem néhány meghatározó játékos (Simon Attila, Bora György, Németh Ádám) is távozott a kispadról.

A Dorogi FC a közelmúltban jelentette be, hogy a gárdát ebben az évadban Miskei Attila – régi-új edző fogja irányítani, az új játékosok bemutatása pedig nemrég kezdődött el.

 

papp máté_dfc

 

Papp Máté (28) a klub saját nevelésű játékosa: az U12-U15-ös korosztályban szerepelt sikerrel a Dorogi FC színeiben, majd 8 évet töltött a Fradinál. Miután végigjárta a Ferencvárosnál az utánpótlás szinteket, a felnőtt NBI-es csapatban is többször szerepet kapott ligamérkőzéseken.
– Baloldali támadójátékosként játszom. Sok csapatban kipróbáltam magam: játszottam Siófokon, Budaörsön és Nyíregyházán. Több éve érett már, hogy visszajövök Dorogra. Ennek most jött el az ideje. Régről ismerem játékostársaim nagy részét, a szurkolókat, és dolgoztam együtt Miskei Attila vezetőedzővel. Családomhoz is közel lehetek, akik Tokodon élnek. Szeretnék jó játékkal hozzájárulni a csapat sikereihez, hogy a klub minél előkelőbb helyen végezzen a tabellán és természetesen minél több szurkoló látogasson ki a mérkőzéseinkre.
Horváth Gábor_dfc
Horváth Gábor (27) kapus, a BKV Előre NBIII-as csapatából érkezett Dorogra. – Több NBII-es csapatban játszottam az elmúlt években: védtem a Budaörs, a Cegléd és a Csákvár kapuját. Szerepeltem az NBI-es Pápa csapatában is. Büszke vagyok arra, hogy első NBI-es mérkőzésemen 11-est védtem és arra is, hogy az NBIII-ban háromszor nyertem bajnokságot az Újpest B csapatával, a Komlóval. Miskei Attila vezetőedző személye és szakértelme miatt nagy reményekkel jöttem ide, Dorogra. Mogyoródon élek menyasszonyommal, így a távolság sem akadály abban, hogy biztos családi háttér mellett bizonyíthassak a sportvezetőknek és a szurkolóknak. Kitűzött cél, a középmezőny elejére való jutás.
Hegedűs Márk_dfc
Hegedűs Márk (20) – Csatár poszton játszom ötéves korom óta. A Fradiban kezdtem pályafutásom, aztán az MTK-nál, majd ismét a Fradinál futballoztam. Két és fél éve kerültem a Honvédhoz, ahol az U19-es korosztály és az NBIII stabil játékosa voltam. A tavalyi szezont 13 góllal zártam, ezzel a legeredményesebb lettem a csapatban. Nagyon örültem a felkérésnek, és előrelépésnek tartom, hogy a Dorogi FC-ben, ebben a nagy múltú NBII-es klubban folytathatom pályafutásom. Rendkívül szimpatikus számomra a kitűzött cél, hogy a bajnokságot a középmezőny élén szeretnénk zárni, továbbá, hogy a dorogi szurkolók összetartó, jó közösséget alkotnak. Hitvallásom is az: a játékos azért van, hogy a szurkolókat boldoggá tegye!
fürjes ádám_dfc
Fürjes Ádámmal szerződést hosszabbított a klub. A kontraktus 2 évre szól. Az előző szezonban hosszabb sérüléssel bajlódott, tavasszal került vissza a csapatba és jó teljesítményt nyújtott. Várhatóan meghatározó játékosa lesz a Miskei csapatnak.
erdélyi botond_dfc
Erdélyi Botond (19) – A Pest megyei Gombáról származom. A közeli Monoron kezdtem el futballozni, majd hét éven keresztül a Honvéd csapatában játszottam. Kölcsönjátékosként elkerültem fél évre Kisvárdára, majd újra a Honvédban folytattam. A Budapest Honvédtól igazoltak szintén kölcsönjátékosként a Dorogi FC-hez jobb hátvédposztra, de bal védőként vagy akár középpályásként is bevethető vagyok. A Honvéd NBIII-as csapatában játszottam, de az idei felkészülésemet már az NBI-nél kezdhettem meg. Büszke vagyok arra, hogy a Dorog játékosa lettem, mert nagy előrelépésnek tartom, hogy egy ilyen csapat tagja lehetek. Örülök ennek a lehetőségnek és  mindent megteszek, a csapat sikeres szerepléséért. Nagyon fontos számomra a közönség és itt Dorogon erős a szurkolótábor, ami rendkívül motiválja a játékost.
paudits patrik
Paudits Patrik (24) – A Zalaegerszeg csapatától igazoltak át a Dorogi FC-hez csatár posztra. Másfél évig játszottam a dél-dunántúli társulatnál, majd egy sérülés miatt fél évig nem léphettem pályára. Felajánlotta a ZTE, hogy meghosszabbítják szerződésem, de a Dorogon kitűzött célok, a szakvezetők személye meggyőzött, hogy jönnöm kell. Tizenegy éves koromtól futballozom. A gárdonyi bentlakásos sportiskolába, majd a Puskás Akadémiára jártam öt évig. Ezt követően a Videoton második csapatába kerültem, de számos alkalommal játszottam Magyar Kupa mérkőzéseken az első csapatban. Célom, hogy a meccseken szép csapatjáték eredményeként számos gólt szerezzek.
nagy istván_dfc
Nagy István (32) – A Dunaújváros NB II-es, majd a Paks NB I-es csapatában játszottam támadó középpályásként. A Pakssal Ligakupát nyertünk, illetve ezüstérmesek lettünk az első osztályban. Később Siófokon futballoztam fél évet, onnan Szolnokra kerültem. Ott ismerkedtem meg Balogh Pál szakmai igazgatóval, akivel egy évet futballoztam, majd ő edző lett a csapatnál. Szolnokról kerültem át legutóbbi klubomhoz Békéscsabára. Az elmúlt bajnoki szezonban kétszer jártam Dorogon és már akkor megfogott az itteni mérkőzések hangulata. A szurkolók meglepően szerették a játékosokat. Mayer László elnök úrral való beszélgetésünk után nem volt kérdés: jövök Dorogra. Bízom benne, hogy játékommal sokban hozzá tudok járulni a csapat sikeres szerepléséhez.