Gula Gabriella

profileimage

Gula Gabriella Dorogon kezdett kézilabdázni, 14 éves koráig minden korosztályos csapatban szerepelt. Volt ahol országos bajnoki címig jutott csapatával. A középiskolai tanulmányok alatt Székesfehérvárra igazolt, és az első osztályú klub serdülő, majd ifjúsági korosztályos csapataiban játszott. Sportszervezői végzettsége mellett edzői képesítést is szerzett Pécsen.

Korábbi sikereinek helyszínére visszatérve Dorog Város Egyesített Sportintézményében kezdett dolgozni. Ezzel párhuzamosan bekapcsolódott a kézilabda szakosztály utánpótlás nevelő munkájába is. Saját csapatokkal dolgozott (U 7, U 8, U 13), majd később több korosztály erőnléti edzőjeként vette ki részét a munkából. A két szezont az NB-I/B-en játszó felnőtt csapatnál is rendkívül fontos feladat hárult rá. A csapat általános és speciális erőnléti állapotáért volt felelős. Az ehhez szükséges ismereteket a 2018-ban az MKSZ által szervezett első szakirányú tanfolyam elvégzésével szerezte meg.

Nagy szakértéssel végzi munkáját. Birtokában van a legmodernebb edzéselméleti és gyakorlati ismereteknek. A foglakozásokra felkészülten érkezik, változatos mozgásanyaggal valósítja meg a kitűzött célokat. Munkáját elhivatottság és következetesség jellemzi.  A kondícionális képességek fejlesztésén túl nagy gondot fordít a prevencióra, a sérülések megelőzésére és a rehabilitációra is.

Ebben az évben az újjászerveződött NB-II-es felnőtt női és ifjúsági csapat irányítását kapta meg. A feladat elvállalása óta a csapat eredményessége pontokban mérhető. Jó úton halad a közösség építése is, a tavaszi szezonra egy ütőképes, hosszabb távon is eredményes csapat összerakása a cél. Gabriella eddigi edzői tevékenysége biztosíték lehet a kívánt célok eléréséhez.

A kézilabda csapat mellett már két és fél éve foglalkozik a Dorogi Nehézatlétikai Club Karate szakosztályának sportolóival. Kifejezetten nemzetközi és hazai versenyeken résztvevő sportolókkal foglalkozik, sportágspecifikus erőnléti edzésekkel járul hozzá az ő teljesítményük fejlődéséhez is. Eredményességét és elkötelezettségét jelzi, hogy harmadik éve foglalkozik Szabó Evelin karate versenyzővel, aki többszörös WADO Európa bajnok.