Váratlan fellendülés a dorogi teniszéletben

A közelmúltban adtunk hírt arról, hogy Flórián Márk és társai személyében új edzők érkeznek a dorogi teniszéletbe. Elkezdődött a gyermek és felnőtt teniszoktatás, hétvégén Páros Teniszversenyre várják az érdeklődőket – ennek apropóján Szekér Zoltán intézményvezetővel és Flórián Márk teniszedzővel beszélgetett Kovács Csilla.

2020. augusztus 15-én az újonnan induló Dorogi Teniszcentrum nyílt napot tartott. Hogy érzitek? Elérte a célját a rendezvény?

Szekér Zoltán:

Már a nyílt nap során szülők és gyerekek jelezték, hogy szeretnék elkezdeni a tenisz tanulást. Olyanok, akik korábban nem vettek részt ilyen jellegű foglalkozásokon. Aztán a következő napok, hetek jelentették az igazi meglepetést, ugyanis a tíz fős létszám közel negyvenre duzzadt.

Flórián Márk:

A visszajelzések szerint nagyon jól sikerült az esemény, hiszen az érdeklődők picit jobban megismerhették a megújult dorogi teniszpályát belülről, de nagyon érdekesnek tartották a páros bemutató mérkőzést is. A gyerekoktatásra már ott bejelentkezett tizenkét gyermek, akik a fél havi bérletük mellé egy pólót és egy karkötőt is kaptak ajándékba. Büszkén mondhatom, hogy nem történt lemorzsolódás, a gyerekek októberben is folytatják tovább a tenisz edzésüket.

A már korábban említett tizenkét gyerekhez egy média kampány segítségével és azzal, hogy a kicsik egymás között is ajánlották ezt a sportágat, továbbiak csatlakoztak. Jelenleg több, mint harminc fő vásárolt bérletet, mellettük pedig vannak olyanok is, akik alkalmanként jönnek edzésre.

Hogyan alakult a felnőtt oktatás? Kik jelentkeztek a tréningekre?

Flórián Márk:

Igazából jövőre terveztem csak elindítani, de többen is bejelentkeztek szeptembertől, ezért elkezdődött a felnőtt oktatás is. Négy fővel indultunk az első alkalommal, most pedig már kilenc tanítványunk van, akikkel ketten foglalkozunk.

Az edzések a gyerekoktatások után vannak. Jelenleg 18.00-kor kezdődnek az egyórás tréningek. A jelentkezők között vannak teljesen kezdők, de vannak olyan kiemelkedően tehetséges gyerekeink is, akik a felnőttekkel együtt edzenek. Van olyan érdeklődő, aki már tíz éve teniszezik, az alapjai megvannak, de így is nagyon élvezi az edzéseket. Továbbra is várjuk szeretettel azokat a felnőtteket, akik szeretnék ezt a remek sportágat alaposabban megismerni.

Szekér Zoltán:

Itt is egy nagyon érdekes tendencia van kialakulóban, ugyanis elindult az aktív bérletvásárlások és pályafoglalások száma, akik szintén az elmúlt időszakban megtalálták a pályánkat és heti tíz-tizenöt órás nagyságrendben veszik folyamatosan igénybe szolgáltatásainkat.

Ezek szerint elmondhatjuk, hogy kezd kialakulni egy stabil teniszező bázis Dorogon?

Szekér Zoltán:

Igen, ezt bátran kijelenthetjük. És azok, akik eddig esetleg csak gondolkodtak azon, hogy ezt a sportágat kipróbálják, azok most meg is tudták ezt lépni. Szeptemberben ugyanis volt egy olyan akciónk, hogy szombatonként felnőtteknek biztosítottunk ingyenes oktatási lehetőséget, a pályát kellett csak fizetni. Ezen is hétről-hétre egyre többen vettek részt, akik azóta már rendszeres látogatóink. Igény esetén a jövőben is folytatjuk majd az akciót.

Mi okozhatja ezt a váratlan sikert?

Szekér Zoltán:

Két dolgot látunk. Az egyik, hogy az újdonság erejével hatott most ez az újranyitás. A másik pedig az, hogy biztonságos sportról van szó ebben a jelenlegi vírusos helyzetben. Szabadtéren van, viszonylag messze vannak egymástól a felek. Ezért is dolgozom azon, hogy minél tovább tudjon nyitva maradni a szezonban a Dorogi Teniszcentrum. Folyamatosan figyeljük a vírussal kapcsolatos adatokat, változásokat és megpróbálunk rá időben reflektálni.

Hogy zajlanak az oktatások?

Flórián Márk:

Két edző kollégámat is Dorogra kellett hívnom segíteni, hiszen az alkalmankénti nagyjából huszonöt fővel már nem lehet egyedül foglalkozni. A sötétedés miatt picit előrébb kellett hoznunk a kezdést, így ettől a héttől kezdődően már 16:30-kor várjuk a kicsiket hétfőn, szerdán és pénteken a másfél órás foglalkozásokra. Külön vannak a 4-5 éves, 6-10 éves és 10 év feletti gyerekek, én magam a legidősebb korosztállyal foglalkozom.

Abszolút kezdők érkeztek hozzátok, vagy voltak olyanok, akik már ismerték a sportág alapjait?

Flórián Márk:

Kilencven százalékuk abszolút kezdő, de néhányan a korábbi tanítványaim közül ezentúl a dorogi helyszínre járnak edzésre, ők már haladóbbak. Terveink szerint a kezdők közül a tehetségeseket jövőre át tudjuk majd tenni a haladó csoportba. Csinálunk majd egy versenycsoportot is, ezek a gyerekek majd megmérettetik magukat különböző versenyeken is.

Vannak kiemelten tehetséges gyerekek a kezeitek között?

Flórián Márk:

Egyelőre ennyi idő alatt még nem dőlt el, ki bizonyul a kezdők közül igazán tehetségesnek, de erre szolgál a szabadidős gyereknevelés programunk. Kiemelkedő képességűek a korábbi tanítványaim között vannak, de sokan vannak kialakulóban – róluk majd az idő és a beletett munka dönti el, hová jutnak el a teniszben. Aki egyébként nem kiemelkedő játékos, annak is érdemes rendszeresen lejárni edzésre, hiszen az elsődleges cél az egészségmegőrzés és a mozgás szeretetének kialakítása.

Milyen versenyeken vehetnek részt a nálatok teniszező fiatalok?

Flórián Márk:

Edzőkollégáimmal még egyeztetés alatt áll a konkrét időpont, de október végére tervezünk egy családi napot, ahol a gyerekek pontokra játszanak majd, az első helyezettek kupát kapnak, de a lényege az lenne, hogy aki erre eljön, az egyen-igyon egyet, érezze jól magát és új barátságok alakuljanak ki a játékosok között.

Korábban említetted, hogy a héten már korábban kezdődnek az edzések. Milyen változásokat terveztek, ha igazán beköszönt a rossz idő?

Flórián Márk:

Amíg nincs annyira hideg, addig a betonpályán fogunk edzeni, egy 18 fok körüli hőmérséklet megfelelő számunkra. Egyelőre azon dolgozunk, hogy megtaláljuk azt a helyszínt, amely segítségével a téli időszakra is biztosítani tudjuk az edzéslehetőséget.

Milyen hosszútávú célok vannak a Dorogi Tenisszel kapcsolatban? Gondolok itt a stabil bázis kialakítására, a versenyzők kinevelésére vagy akár verseny rendezésre.

Szekér Zoltán:

A 2020-as év egy próbaév számunkra, valójában 2021-et szeretnénk a tenisznél egy teljes értékű évnek előkészíteni. Ennek alapján a gyerek és fiatal korosztálynál elsősorban a szabadidős sportolás népszerűsítése a fő cél és természetesen segíteni a tehetségeket. A felnőtteknél a bázis stabilitásának kialakítása és tovább növelése áll a fókuszban. De természetesen a helyi és regionális szabadidős sportversenyek  szervezését is szeretnénk mihamarabb elkezdeni, amikre mindenhonnan várjuk majd a résztvevőket.

Az élsport jellegű tenisz egyelőre a következő évi tervünkben nem szerepel. Nyilván ha 3-5 éves távlatban olyan tehetségek kerülnek ki az edzők kezei alól, akik részben megkívánják, részben pedig hozzák magukkal az élsport típusú versenyek szükségességét, akkor ezt átgondoljuk, de most azt látjuk, hogy elsősorban a szabadidős sportolásra szeretnénk fókuszálni.

Tervben van még az is, hogy a Dorogi Egyetértés Sportegyesületnél újrainduljon a felnőtt OB III. csapatnak a versenysorozata, ami már félprofi dolognak tekinthető, természetesen ezt is fogjuk támogatni.

Milyen eszközöket használtok jelenleg ahhoz, hogy elérjétek az érdeklődőket?

Szekér Zoltán:

A mai kor igényeinek megfelelően szeretnénk kommunikálni. Folyamatos médiakampányt folytatunk a Teniszcentrum népszerűsítésére, most már közel százas nagyságrendű közösségünk van egy hírlevélbázison keresztül, amelyet tovább bővítünk. Új oldalak jöttek létre, amiken keresztül folyamatos információkat biztosítunk az érdekelődőknek – gondolok itt a Dorogi Teniszcentrum weboldalára és Facebook oldalára. Lehetőség van online pályafoglalásra, ami szintén a mai kor követelményeinek felel meg. És természetesen októberben is fenntartjuk a lehetőségét annak, hogy szombatonként 8.00 és 12.00 óra között bejelentkezés nélkül is érkezhetnek a pályára, egy biztosan szabad lesz, ahol tudnak játszani.

Várhatóak további fejlesztések, újítások?

Szekér Zoltán:

Igen, jelenleg az elektronikus beléptetőrendszer létrehozása van folyamatban, ami a pálya biztonságát fogja erősíteni. Jövő tavaszra pedig megújulnak a pályák is, az állandó festést felváltja majd egy fix, állandó festés. Figyeljük az igényeket, tervben van egy büfé kialakítása is, szeretnénk ha igazi klubélet épülne ki a Dorogi Teniszcentrumban.

Mi lesz a következő esemény, amire jelentkezőket vártok?

Flórián Márk:

Most hétvégén (2020. október 3. – szombat) lesz egy páros versenyünk, amelyre már nagyon sokan jelentkeztek a régióból. Ez egy amatőr verseny, akinek van kedve, nyugodtan csatlakozhat. Azoknak javaslom ezt a versenyt, akik már legalább 1-2 éve teniszezgetnek, ők nagyon élvezni fogják. Egy nagyon jó bográcsozást tervezünk és lesz korlátlan italfogyasztás is, ezeket a 4.000 Ft-os nevezési díj magában foglalja. Csakúgy, mint az érmeket és kupákat és a garantált 3-4 mérkőzést is. Jelentkezéseket egészen péntek estig fogadunk el. Sajnos a helyszíni nevezést nem tudjuk biztosítani, hiszen a sorsolást már előzetesen el kell készítenünk.

Hogyan lehet pályát foglalni, ha valaki szeretne egy kicsit ütögetni?

Flórián Márk:

Néhányan már elkezdték használni a dorogitenisz.hu weboldal online pályafoglaló rendszerét, de van olyan is, aki engem hív fel, vagy küld egy e-mailt és rajtam keresztül intézi az adminisztrációt. Az alábbi elérhetőségeken lehet jelentkezni:

  • +36 30 479 06 33, +36 30 306 5576
  • florianmark88@gmail.com
  • info@dorogitenisz.hu.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!