Labdarúgás

EDZÉSIDŐPONTOK

Alapítás

Városunkban az 1914 tavaszán megalapított Dorogi Atlétikai és Futball Club – későbbi nevén Dorogi Atlétikai Club (DAC) – révén immár 100 éves múltra tekint vissza a versenysport. 1914 márciusában Bálya László, Czibor János, Csenki Ferenc, Csermák Vencel, Fridmann Hugó, Jeszenszky Ferenc, Lébengút István, Papp András, Pfluger Miksa, Sáska András, Simon Ferenc és Turczer János voltak a klub ősalapítói, de melléjük számos sportbarát is felsorakozott, akiknek szívügye volt a dorogi sport. Országos és nemzetközi viszonylatban egyaránt réginek tekinthetjük városunk sportegyesületét, hiszen számos jelentős várost megelőzve kezdte meg tevékenységét egy alig négyezer fős településen.

Fenntartók, sportcentrum, egyesületi színek

A 20-as évek közepétől hosszú évtizedeken át a mindenkori dorogi szénbánya (előbb a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt., majd a Dorogi Szénbányászati Tröszt, később a Dorogi Szénbányák Vállalat) volt az egyesület fő támogatója.

1925-re színvonalas sportcentrum épült a bányászkolónia szívében (1. kép), ahol a futball mellett az atlétika, az úszás, a tenisz sportlétesítményeit is megtervezték.
Az egyesület kezdeti zöld-fehér színét (2. kép) a piros-fekete váltotta, amely a mai napig is a sportklub hivatalos színe. Címerében is voltak változások, de már a 20-as években megjelent benne a bányászkalapács és ék, mely napjainkig a legfőbb motívum maradt.

Klubnevek

Az alapító okiratban szereplő és a Sportszövetségnél 1914-ben bejegyzett Dorogi Atlétikai és Futball Clubból Dorogi Atlétikai Club, Dorogi Tárna, Dorogi Bányász, Dorogi Bányász Sport Club, Dorogi Sport Egyesület, Budalakk Konzorcium FC Dorog, végül Dorogi Futball Club lett.
Labdarúgósikerek 1945-től napjainkig

1945 őszétől új bajnoki rendszerben, az országos bajnokság elsõ osztályában (NB I) küzdötte ki helyét a bányászcsapat. Bár elsőre nem sikerült a bennmaradás, de visszaverekedték magukat az élmezőnybe, és 23 bajnoki évadot a legmagasabb osztályban – az NB I-ben – töltöttek. 1949-66 között megszakítás nélkül voltak az NB I. tagjai. Ötször nyerték el a Vidék Legjobbja címet, többször voltak a Bányász Kupa győztesei, 1952-ben döntősök a Magyar Kupában, ahol ezüstérmet szereztek. A 60-as években Brüsszelben a nemzetközi Húsvét Kupát hódították el, és 2. helyezettjei a szintén nemzetközi Rappan Kupának. A 90-es évek első felében folyamatosan három éven át ítélték oda a Fair Play-díjat a csapat részére, 1991-ben Németországban a nemzetközi Pünkösd Kupa győztesei.

A korszak neves játékosai

Az utánpótlás, a B és az olimpiai válogatott keretet is ideértve, több mint 30 játékosunk ölthette magára a címeres mezt. Dorog szülötte; Grosics Gyula – akit a világon az évszázad legjobb kapusának jelöltek – pályája innen indult. 1944-47 között a dorogi csapat tagja, a magyar válogatott örök ranglistájának 2. helyezettje, olimpiai – és Európa-bajnoki aranyérmes (1952. Helsinki, 1953. Róma), világbajnoki ezüstérmes (1954. Svájc). Három világbajnokságon szerepelt (1954. Svájc, 1958. Svédország, 1962. Chile), ötször volt tagja a világválogatottnak.

Buzánszky Jenő szintén olimpiai és Európa-bajnoki aranyérmes (1952. Helsinki, 1953. Róma), világbajnoki ezüstérmes (1954. Svájc), minden idők legsikeresebb edzője a dorogi csapatnál, 1993-98 között a Magyar Labdarúgó Szövetség alelnöke., ma is magyar labdarúgás „utazó nagykövete”.
Ilku István két világbajnokságon is szerepelt (1958. Svédország, 1962. Chile), 1956-63 között Grosics Gyula állandó tartaléka a válogatottban. Mindhárom labdarúgó a legendás magyar Aranycsapatban szerepelt.
Kiemelkedõ játékosunk volt Monostori Tivadar, aki 1958-ban az NB I. gólkirálya, az 1962-es chilei VB-n is játszott, Bulgária ellen góllal hálálta meg a bizalmat.
Varga János olimpiai kerettag 1952-ben, 1953-59 között állandó tagja volt a B válogatottnak. Az aktív játékos pályafutása után sikeres edző, a dorogi klubnál megszakítás nélkül immár több mint 50 éve aktívan tevékenykedik.
Szûcs Lajos pályafutása Dorogról ívelt egyre nagyobb magasságokba: olimpiai aranyérmet szerzett az 1968-as mexikóvárosi olimpián, ezüstérmet a müncheni olimpián 1972-ben, majd ugyanebben az évben a Belgiumban rendezett Európa-bajnokságon 4. lett, szerepelt a világválogatottban is.
Ilku Péter utánpótlás válogatott volt 1956-ban, a 60-as években Európa-hírû egyesületeknél is megfordult, így az Atletico Madrid, az Espanol és a Barcelona csapataiban játszott.
Városunkból indult Mucha József labdarúgó pályafutása, aki többszörös válogatott, az FTC csapatával KEK döntőn 2. helyezett lett Baselban 1975-ben, később (a 90-es években) a magyar válogatott pályaedzője volt.
Szabó József dorogi születésű játékos, 1967-77 között, majd 1987-88-ban a dorogi csapat tagja – válogatott kerettag, a Videoton csapatával UEFA-kupa döntõt játszott a Real Madrid ellen 1985-ben.
Halász László szerepelt az argentínai világbajnokságon (1978), Szatmári Csaba 1996-ban az atlantai olimpián, míg egykori edzőink közül Jeney Rudolf az 1924-es párizsi olimpián, Nagy István pedig az 1966-os angliai világbajnokságon vett részt.
Két labdarúgónk révén egyedülálló „maratoni” rekorddal is büszkélkedhet az egyesület: Borsos Zsolt 1981-től, Belányi István 1983-tól megszakítás nélkül a dorogi csapat játékosa.
Méltó folytatást!

Ma ugyan nincs már szénbányászat Dorogon, de van felújított sportpálya, új mûfüves edzõpálya, korszerûsített kiszolgálóhelyiségek sora, vannak kiemelkedõ tudású edzõk, sportot szerető vezetők ahhoz, hogy ez a nagyszerű hagyomány ne szakadjon meg városunkban. A sikerek sok kiváló szereplője él most is közöttünk, ők valamennyien azért dolgoznak, hogy a feledhetetlen múlthoz méltó lehessen a folytatás.