U14-es bajnokság 3. forduló

Október 20-án a BVSC-Zugló kézilabda csarnoka adott otthont az U14-es gyermekbajnokság 3. fordulójának.

Sajnos jelentős sérülés- és betegség hullám ért el bennünket, ezért mindösszesen kilenc játékos lépett pályára a mai játéknapon.

Az első ellenfelünk a Pilisvörösvári KSK volt. Ezen a mérkőzésen sok hibával, kissé kapkodva, de annál lelkesebben játszottak a lányok, így magabiztos győzelmet arattunk.

Egy kis pihenőt követően már készültünk is kiváló játékerőt képviselő gödi csapat ellen. Ezen a mérkőzésen óriási élmény volt látni, ahogyan a lányok besegítettek egymásnak, összezártak, fegyelmezetten és keményen védekeztek. A jó védekezés és Bakonyi Bíborka kiváló kapusteljesítménye lendületet és önbizalmat adott a csapatnak. Támadásban is egymásra figyelve, pontos és gyors labdajáratásokkal alakítottuk ki helyzeteinket, amit sikerült gólókra váltani. Az eredményjelző a mérkőzés végén 22:22-es döntetlen állást mutatott. De ahogy a szülők is megfogalmazták, számunkra ez a játék egy győzelemmel felérő döntetlen volt, hatalmas küzdelem után.

Gratulálunk Lányok! Hajrá Dorog!

Eredmények:

  • Dorogi AC : Pilisvörösvári KSK  17:12
  • Dorogi AC : Gödi SE  22:22

A csapat tagjai: Bakonyi Bíborka (kapus) Kákonyi Zsófia, Vágvölgyi Dóra, Farkas Borka, Pócsik Mira, Simon Viktória, Bátori Lia, Dobi Nóra, Tóth Fruzsina.

Edző: Györgyné Körmöczi Renáta