Természetjárás

Az egyik legváltozatosabb, egyben kiváló eredményeket felsorakoztató szakosztály, amely komoly tradícióival a régebbi egyesületek közé tartozik.

Elérhetőségek:

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ

Dorog természeti adottságai is kedvezően hatottak e sportág meghonosodására. A várost övező hegyek a Pilis és a Gerecse hegységhez tartoznak, s meglehetősen közeli és változatos terepet biztosítanak a túrázók részére. A dorogi túrasport hivatalos kezdetét az 1938-ban alakult Jószerencsét asztaltársaság jelentette, akik birtokukba vehették a Fekete-hegyi turistaházat és a klastrompusztai menedékházat. Egyik fő célkitűzésüknek a hazai hegyek bejárását tekintették. Az említett turistaház, mint kihelyezett bázisként is szolgált, míg a településen belül, a dorogi Művelődési Ház volt a központjuk. A háborút követően Természetbarátok Turista Egyesülete, 1952-től pedig Dorogi Tárna SE a nevük. A népszerű szakosztály tagjaiban is egyre jobban gyarapodott, valamint kibővült a tájékozódási futással, a vadvízi evezősökkel, a barlangászattal és a hegymászással. Jelentős vezetők és tagok voltak Hír József, Csenki István, Geiszler János, Pick József, Szabó István, Papp Károly, Mocsnik László és Kardos Jenő. A dorogiak szinte mindenhol képviselték magukat és rengeteg hazai és nemzetközi versenyen vettek részt sikeresen. A legnagyobb csúcsokkal a hegymászók dicsekedhetnek, akik a világ összes jelentős hegycsúcsát meghódítva kitűzhették a nemzeti és a dorogi lobogót. Pick József a magyar válogatott tagjaként is minden megmérettetést sikeresen teljesített. A dorogi sportolók többek között eljutottak az Alpok, a Pamír és az Andok hegységbe. A szakosztállyal kapcsolatban érdekesség érdemes megemlíteni, hogy az ország két legjelentősebb túraútvonala az Országos Kéktúra és a Kinizsi Százas Dorog teljes területén áthalad. Ezen kívül a már említett Pick József nem csak sporteredményeivel tűnt ki, de a dorogi sportélet és Dorog város legsokoldalúbb alakja. Számos hely- és sporttörténeti kutatása és írása is jelentős. Többek között ő a szerzője A dorogi turistaság 50 éve című kiadványnak, amelyet 1988-ban adtak ki.

Szakosztályunk 2022-ben csatlakozott a Dorogi Atlétikai Clubhoz és továbbra is működteti a Pilis-hegységben található, a Duna–Ipoly Nemzeti Park részét képező Fekete-hegyen, 574 méteres magasságban épült Sasfészek kulcsosházat.

SZÁLLÁS – SASFÉSZEK KULCSOSHÁZ

Szálláshelyek száma: Az emeleti egyterű szobában 6 emeletes ágy van, 12 fő részére, a szoba előtt terasz található, asztallal padokkal.
 
Szállás díj: 20.000 Ft/éj az emeleti szobára, 4 főig. Minden további személy 5.000 Ft/éj, (minden ágy igénybevételével 60.000 ezer Ft/éj), 6 éves kor alatt ingyenes.
 
Ágynemű: 500Ft/fő, télen 2.500,-Ft/nap fűtési költség
 
Az üzemeltető az ott-tartózkodás alatt többnyire folyamatos felügyeletet biztosít, figyelembe véve a szállást kérő igényeit.