A 22. IKO Kyokushinkai Súlycsoport Nélküli Európa-bajnokságnak 2025. december 6–7. között Bukarest adott otthont. A rangos eseményen 21 ország közel 900 versenyzője vett részt, ahol szombaton a juniorok, vasárnap pedig a szenior és felnőtt küzdelmek zajlottak. Bár az éremeső ezúttal elmaradt, a dorogi karatékák rengeteg értékes tapasztalattal tértek haza.
Eredmények és tanulságok A juniorok mezőnyében Molnár Zara a 16 között indult. Első küzdelmét egy látványos fejrúgással nyerte, amivel a legjobb 8 közé jutott. Ott egy erős ellenféllel találkozott, és bár viszonozta a fejrúgást, a bírók nem ítélték határozottnak a találatot, így a negyeddöntőben esett ki. Zara szépen küzdött és helytállt a nemzetközi porondon.
Horváth Réka koncentráltan lépett tatamira egy nála tizenöt kilóval nehezebb ellenféllel. A kiegyenlített küzdelmet végül egy vasari döntötte el az ellenfél javára. Réka mégis győztesként lépett le, hiszen legyőzte a félelmeit és bizonyította felkészültségét.
Horváth Sáránál most a kellő magabiztosság hiányzott, amit ellenfele ki tudott használni, így ő is a legjobb nyolc között búcsúzott. A levont tanulságok alapján a lányok a jövő évben folytatják a fizikai és mentális felkészülést.

Példamutató visszatérés és történelmi siker
Vasárnap a shibu felnőtt versenyzőié volt a főszerep. Sensei Körmendy Brigitta hosszú kihagyás után, kemény felkészülést követően lépett újra tatamira. Végül a 8. helyen zárta a versenyt, bizonyítva tanítványainak, hogy kitartással és eltökéltséggel bármikor vissza lehet térni. Halász Jázmin, a shibu kiemelkedő tehetsége ismét Súlycsoport Nélküli Európa-bajnok lett. Ezzel ő az első magyar versenyző, akinek sikerült “dupláznia” (címet védenie) ezen a rangos eseményen.
Hatalmas gratuláció mindenkinek! Irány a jövő évi felkészülés, a tanulságokat levontuk, megyünk tovább! Osu!