Bemutatkoznak a Dorogi FC új játékosai

A Dorogi FC a közelmúltban jelentette be, hogy a gárdát ebben az évadban Németh Szabolcs –  edző fogja irányítani, az új játékosok bemutatása pedig nemrég kezdődött el.

Takács

TAKÁCS PÉTER (29)
A középpályás játékos Diósgyőrben kezdte pályafutását. 13 éves korában került a Sándor Károly Labdarúgó Akadémiára, majd bemutatkozhatott a Diósgyőr felnőtt csapatában. Az U20-as világbajnokságon bronzérmet szerzett csapat tagja volt Egyiptomban, akkor három mérkőzésen is pályára lépett. Kölcsönjátékosként járt Pápán, majd ismét a Diósgyőrt erősítette. Később a Mezőkövesden játszott, ahol házi gólkirály és a csapat kapitánya volt. Egy évet töltött Békéscsabán, majd Cegléden és Kazincbarcikán is erősítette a profi csapatokat. 126 NBI-es meccsen játszott (7 gólt szerzett), NBII-ben 75 mérkőzés alatt 30 gólt szerzett. Vendégjátékosként több alkalommal járt Dorogon, ahol a mérkőzések jó hangulata megfogta. Kis klub, nagy múlttal, erős szurkolótáborral, amelyeket becsben kell tartani – vallja.

Földi

FÖLDI BOTOND (17) 

Óvodáskorában kezdett futballozni. A váci évek után a Puskás Akadémián nevelkedett, majd a Vasas Kubala Akadémiára került. Profi pályafutása a Mezőkövesdhez való igazoláskor kezdődött. Másfél éven keresztül volt labdarúgója a klubnak, amikor Ceglédről keresték meg a támadó, támadó középpályás poszton játszó fiatalembert. Szeretné meghálálni a Dorogi FC bizalmát, bízik benne, hogy sok lehetőséget kaphat a klubunknál.

albert

ALBERT ÁDÁM (28)

Támadó középpályás poszton játszik a Vácott nevelkedett labdarúgó, aki az Eger NBI-es csapatában is futballozott. Kaposvárra került, ahol kezdetben az NBI-ben, majd az NBII-ben szerepelt csapatával. Futballozott a Somos SE-ben, Cegléden majd másfél évig a Soroksár gárdáját erősítette. Legutóbb Jászberényben mutatkozott be, onnan igazolt a Dorogi FC-hez. Bízik abban, hogy a kemény edzésmunkának, az edzői háttérnek köszönhetően ismét a csúcsformáját tudja hozni.

lencsés

LENCSÉS BALÁZS (21)
Négy és fél éves korától a Videoton labdarúgója. A klub utánpótlás korosztályait végigjárva, U19-es játékosként kapott először profi szerződést. A Fehérvár 2. csapatában játszott, majd fél éven keresztül kölcsönjátékosként lépett pályára Zalaegerszegen. 2018 telétől a Fehérvár 1. gárdájában szerepelt. A bal belső védő poszton játszó fiatalember a Dorogi FC-ben szeretne minél több szerephez jutni. Fontos számára, hogy a tradicionális klubnak lelkes a szurkolótábora.

mursits

MURSITS ROLAND (28) 
Kapus posztra igazolt a Dorogi FC-hez az Illés Akadémián nevelkedett játékos. Az utánpótlás válogatott tagja volt 17-20 éves kora között. 18 éves korában kapta első profi szerződését a Haladásnál, ahol öt évig volt a keret tagja. Később Békéscsabán volt a kapu őre, ahol csapatával feljutott az NBI-be. A Dorogi FC-hez – Németh Szabolcs és Balogh Pál kérésére – 2,5 év után a Ceglédről igazolt. Elmondása szerint több lehetőség közül választotta a Dorogi FC-t. Jó szezont, összetartó csapatot és a tabella első felében való zárást szeretné a következő bajnokságban.

 Forrás: dorogifc.hu