A Dorogi Futókör Sportegyesületből ma a 6os fogat csapata mutatkozik be. Szurkoljatok nekik is a jövő hétvégén zajló UltraBalaton futóversenyen!
Hiszen tudjátok, már csak egy hét van hátra és RAJT!
Kapus Géza vagyok. A sport valamilyen formában mindig része volt az életemnek. Fiatalabb koromban tíz évig fociztam. Mellette kipróbáltam a birkózást és a kick-boxot is. A futás néhány éve része az életemnek. Rövidebb-hosszabb távokra indulok, inkább csak a magam kedvtelésére. De a túrázást és a kerékpározást is kedvelem. Az UB remek alkalom, hogy kipróbáljam a határaimat. Remélem, hasznos tagja leszek a csapatnak.
Kottesz Gabriella vagyok, Dorogon születtem és itt is élek. 10 éves koromban kezdtem el kézilabdázni, ami 18 évig kitöltötte az életem. Legelőször 1998-ban vettem részt egy budapesti futóversenyen. Ezután több hasonló versenyen is részt vettem 3 éven keresztül. A kézilabdát abbahagytam, így a futás mellett még tornázni is jártam, főleg a zene és a tánc miatt. Mindkét gyermekem születése után folytattam a sportot valamilyen formában. 2014 nyarán láttam egy kisfilmet a Brutálfutás elnevezésű versenyről, ami nagyon megtetszett. Igaz, csak 4,5 km, de tele mindenféle akadállyal. Így lementem a pályára, róni a köröket meg a lépcsőket, hogy bírjam a versenyen. Aztán „ott ragadtam”. Azóta rendszeresen járok futni. 2015 óta tagja vagyok a Dorogi Futókörnek. Nagyon sok versenyen részt vettem, különféle távokon. Néhány félmaratont is sikerült már teljesítenem, és a Velencei-tavat is körbefutottam ☺ 2016-ban egy 5 fős, 2017-ben pedig egy 6 fős csapat tagjaként teljesítettem az UltraBalatont. Idén ismét egy 6 fős Csapattal indulok. Már alig várom!!!
Kovács Attila László vagyok, 19 éves. Esztergomban lakom. A Géza Fejedelem Ipari Szakgimnázium és Szakképző iskolába járok, villanyszerelőnek tanulok. 14 éve kerékpározom, ebből 9 éve komolyabban. Országútival kezdtem, majd áttértem MTB-ra, azóta járom az erdőket. A Dorogi Kerékpáros Egyesület tagja vagyok a kezdetek óta. Sok szervezett kerékpártúrán vettem részt, többek között a Velencei tó körbetekerésén is.
Nagy kihívás lesz számomra az UltraBalaton, de nagyon várom!!
Ludvig Elvirának hívnak. A sport gyerekkorom óta az életem része; és mindig éppen azt a fajtáját űzöm, amit az elém hozott, és megtetszett: kézilabda, atlétika, küzdősport, squash, túrázás, teremedzés, jóga, stb. 2017 márciusában csatlakoztam a Futókörhöz, és azóta is egyre jobban érzem magam! ☺ A kezdeti 5-6 kilométerek, amiket egyedül futottam, a Futókörös csapatban már 10km-re, illetve az afölötti távokra bővült, aminek hihetetlenül örülök! Az ember nem is gondolja mi mindenre képes… A csapatban való futásnak pedig megvan az a ’varázsa’, hogy oda sem figyelsz, és falod a kilométereket, mert a többiek visznek előre.☺
Patkóné Magdi vagyok. Kicsit több, mint húsz éve lakom Dorogon. A sport mindig az életem része volt. Tornáztam, majd jött a kick-box, amihez elengedhetetlen volt a jó erőnlét. Futás és kerékpározás egészítette ki az edzéseket. Később másféle sportokat is kipróbáltam. Elkezdtem lovagolni, és ezzel egyidőben táncolni. De aztán rátaláltam a túrázásra. Talán ez az a sport, ami mellett végleg letettem a voksomat. Ezek főleg teljesítménytúrák, de a magam kedvtelésére is szívesen útnak indulok. Akár futva is. Természetesen a futás is megmaradt az életemben. Hetente három-négy alkalommal cipőt húzok, és nekiindulok. Inkább terepen érzem jól magam, ezért versenyre is inkább terepversenyre nevezek, ha tehetem.
A Dorogi Futókörhöz három éve csatlakoztam. Nagyszerű embereket ismertem meg ezáltal.
Az UB igazi kihívás számomra, és már nagyon várom, hogy ott lehessek. 🙂
Szolik Zoltánnak hívnak, itt élek Dorogon. 2011 óta futok rendszeresen. 2015 óta vagyok tagja a Dorogi Futókörnek. Sok versenyen indultam már, több-kevesebb sikerrel ☺
Szeretem feszegetni a határaim. Amire nagyon büszke vagyok, hogy már lefutottam a maratont, több félmaratont valamint a Velencei-tavat többször is. Tavaly részt vettem egy 6 fős váltó tagjaként az UltraBalaton versenyen, ahol a tisztes helytállás volt a cél. Idén is egy 6 fős csapattal indulok. Öröm és büszkeség, hogy a városom Dorog és az egyéni támogatók segítenek benne. Életem része lett a futás és erre bíztatnék mindenkit!
Törekiné Kun Nikoletta vagyok. 43 éves két gyerkőcös anyuka. Aktív életet élek, sajnos nem a sport terén, hanem a munkában. Kissé bolond vagyok, de többen ezért szeretnek… Na jó… van aki nem szeret, de velük nem foglalkozunk. Futó csapatunkba vezető pozícióban vagyok, mert én vagyok a sofőr. Nem tudom miért lettem én a kiválasztott (biztos senki nem vállalta), de örülök neki, hogy részese lehetek egy ilyen eseménynek. Kicsit félek tőle bevallom, és remélem minden flottul fog menni. Kisfiam Ricsi, is a csapat tagja, és már jó pár futáson szurkoltam neki, mint anyuka. De hát egy anyának ez a dolga! Hogy ott legyen és támogassa a gyereket. És ha kell akkor nem alszom két napig, de végig kísérem, gyermekem, és kicsi csapatát az UB-n!
Töreki Richárdnak hívnak. 18 éve élek Dorogon. Sokféle sportot próbáltam ki foci, úszás, röplabda, kempó stb. Ebből a kempó az, amit már lassan 8 éve űzök. Jelenleg gimnáziumba járok és az ottani „suli körök” szerettették meg velem a futást. Ezek 1 maximum 2 km-esek voltak és viszonylag jó idő alatt futottam le őket. 2016-ban a dorogi futóversenyen indultam először csak puszta kíváncsiságból, hogy mennyire megy ez a futás dolog, és hogy milyen is nagyobb távot futni (ez a verseny 7km volt). Ott végül is meg tetszett a futás és elhatároztam, hogy következő évben lefutom a maratoni távot. Ez 2017 október 15-én a Spar maratonon sikerült is. Azóta több félmaratonon is túl vagyok és most az időeredményeimet szeretném javítani. Az UltraBalaton nagy kihívás számomra. Remélem sikerül minél jobban teljesítenem.