A tavalyi Országfutást a Zrínyi Ilona Általános Iskola diákjai nyerték. Felkészítő tanáruk Stefaneczné Kárpáti Erzsébet volt, aki most is lelkesen gyűjti a gyerekeket és a szülőket, hogy idén is Dorog lehessen a legsportosabb város.
– Hogy sikerült a mozgósítás az Országfutásra?
– Nálunk az a szokás, hogy nem osztályokat, hanem az egész iskolát mozgósítjuk. Minden testnevelés és osztályfőnöki órán elhangzik, hogy lesz ez a rendezvény. Elmondjuk a pontos menetét az egésznek, az osztályfőnökök pedig összeírják, kik jelentkeztek. Ez egy hosszabb folyamat, hiszen a tanulók az egész családot, a rokonságot és a barátaikat is beregisztrálhatják, így adott határidőig folyamatosan bővül a létszám. Egy kis plusz motivációt is adunk nekik, hiszen testnevelésből kapnak egy ötöst a résztvevők.
– Melyik osztály volt tavaly a legaktívabb?
– A legtöbb résztvevőt az akkori 3.b – akik elsők – és a 4.a osztály – akik másodikok lettek – adta. Úgy emlékszem, hogy 160-170 fővel vettek részt az eseményen a harmadikosok és nem sokkal maradtak le tőlük létszámban a negyedikesek. Ilyen nagy létszámmal vettek részt a rendezvényen a gyerekek, aminek mi természetesen nagyon örültünk.
– Milyen a szülők hozzáállása a felhíváshoz?
– A szülők abszolút partnerek ebben. Sőt, az egész család. Nagypapák, nagymamák, keresztszülők, testvérek, akiket tudnak, hoznak magukkal. Ez jó családépítő is, hiszen ezen a rendezvényen együtt lehetnek és kellemesen, hasznosan töltik el az idejüket.
– Miért és kiknek ajánlja az Országfutáson való részvételt?
– Az előbb már említettem, hogy remek családépítő program, összetartásra nevel. Növeli a közösségi szellemet, a sport szeretetére és a sportszerűségre is ösztönöz. Hasznos és kellemes időtöltés is. Küzdőképességre is serkent, hiszen ha már részt vesz, akkor végig akarja csinálni.
– Gratulálunk a tavalyi eredményekhez, reméljük idén is sikerül hasonlóakat elérni a gyerekeknek.