A Dorogi Kerékpáros Egyesület elnökével, Farda Zsuzsával arról beszélgettünk, milyen programokkal indulnak újra a bringások.
Hogyan élték meg az egyesület tagjai a korlátozásokat?
A korlátozásokat viszonylag jól élték meg a Dorogi Kerékpáros Egyesület tagjai. A szigorítások márciusban jöttek, mi áprilisig nem is nagyon terveztünk közös programokat, igazából csak néhányat kellett lemondanunk, elhalasztanunk.
Amíg nem lehetett menni, egy zárt Facebook csoportban tartottuk egymással a kapcsolatot. Ide mindenki feltette a saját kis bringázásait, így próbáltuk egymást átsegíteni ezen a nehéz időszakon. Megnéztük, ki merre járt, ha jó útvonalat találtak, akkor mi is kipróbáltuk. Sokan jöttek rá, akik eddig csak aszfalton bicikliztek, hogy erdőben is remekül lehet kerékpározni – kitágult számukra a világ. Így ezek a felfedezések tulajdonképpen még jól is jöttek.
Milyen programokat terveztek most, az enyhítések idejére? Hogyan tervezitek az újraindulást?
Mi tulajdonképpen már újraindultunk. Május végén, a korlátozások enyhítését azonnal kihasználtuk és egyesületi kereteken belül tartottuk meg a 2020-as szezonunk első túráját, ami egyből 2 túra lett.
Egy napra kétféle programot szerveztünk, hogy mind az aszfalton, mind a terepen bringázók megtalálják maguknak a kirándulási lehetőséget és hogy a csapat kétfelé váljon, egyik eseményen se legyenek túl sokan. Maximalizáltuk a létszámot 10 főben, a kinti rendezvényeken tudtuk egymástól tartani a kötelező távolságot, nem frekventált helyekre látogattunk el, valamint mindenki hozott magával enni-innivalót, így emiatt sem kellett megállnunk.
Pünkösd hétfőre már bátran szerveztünk egy családi kerékpáros napot. Itt is meg tudtuk oldani a kötelező szabályok betartását.
De az látszódott mindkét eseményen, hogy az emberek már nagyon szeretnének menni sportolni, így a második rendezvényen már több, mint negyvenen voltunk. Próbálunk óvatosan visszatérni a régi kerékvágásba, szerencsére mi pont azt a sportot űzzük, amit az óvintézkedések ellenére is lehetett csinálni, sőt javasolták is!
A korábban tervezett programjainkat át kellett szerveznünk – lesz, ami elmarad, lesz olyan is, amit új időpontban rendezünk meg.
A bányász emléktúráinkat júliusban-augusztusban fogjuk megrendezni, és vannak még más túráink is, amiket honlapunkon bárki megnézhet. Nagyon sokan érdeklődnek eseményeink iránt, ez bizakodásra ad okot. Az egyesületi tagjaink nagyon aktívak, és nagyon motiváltak, jól tudunk együtt működni. Úgy érzem, nincs veszve a szezonunk, most már elvileg minden rendesen működhet, és ezt mi DKE tagok jól ki is használjuk!
Idén lesz nálatok táborozási lehetőség?
Igen, lesz, de ez már nem kerékpáros program. A Sítechnikával felelevenítjük a régi nyári gyerektáborainkat. Mi ugyanis anno tizenöt éven keresztül csináltuk ezeket a táborokat, amelyek nagyjából öt éve szünetelnek. Szerencsére idén lettek olyan új fiatal, lelkes síoktatóink, akik nyáron is szeretnének dolgozni, így velük meg tudjuk rendezni a táborokat. A gyerekeket sportos programokkal várjuk. Fogunk lovagolni, kerékpározni, görkorcsolyázni, bobozni megyünk Visegrádra, lesz kincskereső túra, quadozás, és a gyerekek megismerkedhetnek a KRESZ alapjaival is. Június 15-től három turnusban várjuk az érdeklődőket napközis táborainkba. Erről bővebb információ a Sítechnika oldalán található.
Szeretettel várunk minden gyereket!