Jövő Sportközösségei konferencia

Május 13-án, az Európa Nap, a Párbeszéd Napja alkalmából, több mint 100 fős szakmai közönség előtt, nagyszabású nemzetközi konferenciát rendeztek a Dorogi Sportcsarnokban.

A rendezvényt Erős Gábor térségünk országgyűlési képviselője nyitotta meg köszöntőjével, majd dr. Tittmann János polgármester osztotta meg gondolatait. 

Dr. Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke, valamint a Budapesti Honvéd Sportegyesület társadalmi elnökének előadása következett. Elmondta, hogy a hazafias és honvédelmi nevelés a Honvédelmi Sportszövetség köztestület alapvető feladata. Küldetésük, hogy Magyarország állampolgárainak a haza védelme iránti elkötelezettségét és áldozatkészségét segítsék, erősítsék.

Dr. András Krisztina, egyetemi docens, a Budapesti Corvinus Egyetem, Sportgazdaságtani Kutatóközpont szakfelelős igazgatója, a Jövő Sportközösségei témában osztotta meg gondolatait. Érintette a jelenlegi sportgazdasági trendeket, valamint az innovatív jövőbeni megoldásokra és szervezetfejlesztési irányokra hívta fel a figyelmet.

Bacsa Péter, az MBSZ ügyvezető alelnöke és Lőrincz Tamás olimpiai bajnok, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia szakmai igazgatója, a birkózó sportág hazai sikerességeiről, valamint a KIMBA szervezeti felépítésének és szakmai struktúrájának bemutatásáról tartott előadást.

Dr. Németh Krisztián, az FC DAC 1904 Dunaszerdahely sportigazgatója, a nemzetközileg is elismert labdarúgócsapatok szakmai mindennapjait mutatta be. A DAC közösség jelentőségét a városi sportéletben.

Bálint Zoltán, a Szerb Birkózó Szövetség Közgyűlésének elnöke, a magyar – szerb erős birkózó kapcsolatát emelte ki, az Akadémiai rendszer működését mutatta be.

Dr. Horváth Zoltán, a HC DAC Dunaszerdahely elnöke, bemutatta, hogy az elmúlt 6 évben, milyen szakmai és gazdasági fejlődésen ment keresztül a város kézilabda egyesülete valamint, hogy sikerült nemzetközi szinten is versenyképes csapatot építeni.

Dr. Tittmann János polgármester, Dorog Város Egyesített Sportintézménye 10. évfordulójának alkalmából, Szekér Zoltán intézményvezetőnek egy szimbólikus szénoltárt ajándékozott, ezzel megköszönve alázatos munkájukat.

Szekér Zoltán sportigazgató, az esemény főszervezője, az olimpiai mozgalom jelmondatával zárta a konferenciát: gyorsabban, magasabbra erősebben, amelyet 2021-ben Thomas Bach, NOB elnök javaslatára az együtt szóval egészítettek ki. A konferencia így a városi, térségi, országos és nemzetközi közös gondolkozás jegyében zárult.

Köszönjük mindenkinek a részvételt!

GALÉRIA