Lezárult a felkészülés első szakasza

Felnőtt csapatunk túl van a felkészülésének első 4 hetén. Ebben az elmúlt hónapban 40 edzésen vettek részt a lányok, és elsősorban a fizikális terhelésen volt a hangsúly. Futás, spinning, D-Band, TRX, DynAir párna edzések, kondi és strandkézilabda, szerepelt a programban. Bona Gergő elmondása szerint a lányok nagyon jól dolgoztak és a tervezett munkát maradéktalanul sikerült elvégezni.

A szakasz lezárásaként szombaton Gárdonyba utaztak és egy felkészülési tornán vettek részt. Mivel komoly munkából érkeztek a lányok, így ez a torna egyfajta felmérő is volt, hogy hol tartanak.

Az első találkozót a hazai, közvetlen rivális Pázmánd-Gárdony csapata ellen játszottuk.

Kicsit döcögősen indult számunkra a mérkőzés, ugyan szinte minden támadásból sikerült helyzetet kialakítani, de a befejezésekbe gyakran hiba csúszott, amit a hazai csapat rendre, könnyű góllal büntetett. Az első 10 percben a házigazdák szinte csak indításból vagy lerohanásból voltak eredményesek (7-3).
Szerencsére ezután némileg javult a helyzetkihasználásunk, a következő időszakban “csak minden második” ziccer maradt ki. Így felzárkóztunk (11-11) és a félidő utolsó harmadában, fej-fej mellett haladt a két csapat. A szünetben a Gárdony vezetett minimális előnnyel (15-14).

A második félidő elején beragadtunk a startnál, 3 perc alatt 4 gólt kaptunk (19-14). Az időkérés némileg felrázta a társaságot, de a védekezésünk gyakorlatilag ebben az időszakban átjáróház volt. 12 percnyi játék után tetemes hátrányba kerültünk (26-18). Sőt volt hogy 10 gólosra nőtt a különbség. A lányok küzdöttek derekasan, és a találkozó utolsó 10 percében aztán láthatóan átestünk a holtponton és sikerült némileg csökkenteni a hátrányt (37-30).

Végeredmény
Pázmánd-Gárdony NKK – Dorogi ESE 37-30 (15-14)
Összeállítás: Stadler Mercédesz (kapus) – Imrei Nóra 1 gól, Szabó Janka 5 gól, KOSIK Adél 7 gól, Takács Angéla 3 gól, Kaposvári Anita 1 gól, Forgács Klaudia 5 gól. Cserék: Mátyás Viktória, Berta Blanka (kapusok) – Előd Nikoletta és Forgács Viktória 3-3 gól, Törőcsik Zsófia és Molnár Eszter 1-1 gól, Markos Réka, Tarcsinecz Jennifer, Pohner Orsolya, Pap Krisztina.

Bona Gergő: “Még véletlenül sem mondhatom, hogy rápihentünk volna erre a tornára, de ez így van rendjén. Védekezésünk gyakorlatilag még nincs, támadásban láthattunk olykor szép megoldásokat, de gyakorlatilag még a játékunkat teljes egészében össze kell rakni.”

A második mérkőzést a Szigetszentmiklós ellen játszottuk.

Az első 10 percben kiderült, hogy sebességben nincs egy súlycsoportban a két gárda (2-8), így az első játékrész második felében egyre több serdülő és első éves ifi korú játékosunk került a pályára. A különbség azonban nem csökkent a félidőre (13-18).

A második félidőben gyakorlatilag szinte csak a fiatalok játszottak, akik számára azért többször gondot okozott a rutinos ellenfél. Rengeteg kecsegtető helyzetet nem sikerült gólra váltanunk, de végül is a győzelmünk nem forgott veszélyben.

Végeredmény
Szigetszentmiklós – Dorogi ESE 32-36 (13-18)
Összeállítás: Stadler Mercédesz (kapus) – Előd Nikoletta 2 gól, Szabó Janka 2 gól, Kosik Adél 2 gól, Takács Angéla 1 gól, Kaposvári Anita 6 gól, Forgács Klaudia 5 gól. Cserék: Mátyás Viktória, Berta Blanka (kapusok) – IMREI Nóra 11 gól, MARKOS Réka 4 gól, Forgács Viktória 2 gól, Pap Krisztina 1 gól, Tarcsinecz Jennifer, Törőcsik Zsófia, Pohner Orsolya, Molnár Eszter.

Bona Gergő: “Hasznos mérkőzés volt, fiataljaink összességében kitettek magukért. Az elkövetkező 5 hétben rengeteg munka vár még ránk, de úgy gondolom az előre tervezett ütemben halad a csapat.”

Csapatunk így a harmadik helyen végzett a tornán, és játékosunk Kosik Adél lett a torna legjobb játékosa!