Masszív védekezéssel elhoztunk egy pontot Felcsútról

Masszív védekezéssel elhoztunk egy pontot Felcsútról

[lead]Gól nélküli döntetlent játszottunk az esélyesebb Puskás Akadémia ellen a Pancho Arénában.[/lead]

Ahogy az várható volt, a mérkőzés első percétől kezdve a védekezésre koncentrált a Dorog és a gyors szélsők felfutásaiban bízott a csapat, hogy esetleg ezekből helyzet kialakuljon. Németh Szabolcs 5-4-1 vagy talán 4-5-1 felállásban játszatta a csapatát, lezárva ezzel a területeket a térfelünkön az ellenfél középpályásai és támadói között.
Az első félidőben a mezőnyfölényben játszó felcsúti alakulat előtt adódott több lehetőség. Először Sándor távoli lövését kellett védenie Szemerédinek, illetve Lencsének volt még két említésre méltó helyzete.
A második félidőben még inkább nyomás alatt tartottak minket, beszorultunk a kapunk elé. A meccs vége felé viszont sikerült néhány kontratámadást is végig vinni. Ezek közül, a 78. percben, Mészáros Áron sarokra tartó lövése volt a legveszélyesebb, amit bravúrral kellett hárítania Hegedüs Lajos kapusnak. Összességében, ha nem is a legszebb futballal, de nagyon eredményes védekezéssel és a taktikai utasításokat szigorúan betartva, sikerült elhoznunk egy pontot Felcsútról.
Megjegyzés: Ott voltam a mérkőzésen, és a dorogi játékosok valóban nagyon motiváltan, elszántan játszottak. Ez valószínűleg annak is köszönhető, hogy a szép számban ellátogató dorogi szurkolók – 12. játékosként – fergeteges hangulatot teremtettek a stadionban.

Merkantil Bank liga 15. forduló

PUSKÁS AKADÉMIA FC – DOROGI FC 0:0

Felcsút, Pancho Aréna, 1393 néző.
Vezette: Gaál Ákos (Takács Gábor, Bertalan Dávid)

PUSKÁS AKADÉMIA: Hegedüs L. – Heffler T., Vanczák, Spandler, Tóth B. – Fényes (Pekár, 62.), Sándor Gy., Molnár Cs. (Óvári, 80.), Márkvárt – Tischler, Lencse.
Vezetőedző: Szíjjártó István

DOROG: Szemerédi – Füredi, Bora, Kovács I., Csató, Grabant P. – Medgyes, Mészáros Á., Sitku (Bor, 91.), Grabant B. – Vígh Á. (Tóth M., 60.).
Vezetőedző: Németh Szabolcs

Edzői értékelések:

Németh Szabolcs: – Komolyan gondoltam, amikor azt mondtam, három pontért utaztunk Felcsútra. Ugyanakkor a játékosok csupa szív játéka nélkül nem sikerült volna a döntetlent sem elérni. Mindezt egy átlag feletti irammal teljesítettük, ami az állóképességünket is dicséri.

Szíjjártó István: – Számítunk rá, hogy a hozzánk érkező csapatok elsősorban a védekezésre koncentrálnak, s ezúttal is ez történt. Az első játékrészben többször is átjátszottuk a nagyon kemény dorogi védelmet, de az utolsó passzokba mindig hiba csúszott.

Csapatunk a fordulót követően a 11. helyet foglalja el a tabellán.

(www.dorogifc.hu)