Megmozdult az egész város a Sarpi-Dorog Futófesztiválon

Öröm, élmény, siker és a közösség ereje, majd a végén a célbaérkezésnél a hatalmas mosoly az arcokon, többek között erről is szól az immáron 6. éve Sarpi-Dorog Futófesztivál névre keresztelt rendezvény, ahol idén több mint 800-an álltak rajthoz.

Az óvodások kezdték meg a péntek délutáni versenynapot, akik a Dorogi Zöld Kör futópályáján 300 méteren mérték össze ügyességüket. Őket az 1-2. osztályosok követték 800 méterrel, majd a nagyobbaké volt a főszerep. Harmadik osztálytól a gimnázium negyedik osztályáig ugyanis már hosszabb távon, 1500 méteren indulhattak a gyerekek. Minden résztvevő – a teljesítés öröme mellett – egyedi tervezésű törölközőt, üdítőt, müzliszeletet kapott. Idén először korosztályonként és nemenként az 1-3. helyezett befutót egyedi érem díjazásban részesült.

KÉPGALÉRIA

A dorogi egyesületekkel közösen, a Futófesztivállal párhuzamosan, megtartottuk az első nagy Sportágválasztót, ahol több mint 16 sportágat próbálhattak ki a gyermekek.

Kiegésztő programok is vártuk a kilátogatókat, hiszen a  Szupermenza- Elamen Zrt. egészséges kóstolóval és ingyenes dietetikai szaktanácsadással készült, a Ford Solymár az egyik legnagyobb és legsikeresebb Ford Márkakereskedés és Márkaszerviz egy Ford Bronco és egy teljesen elektromos Ford Mustang Mach-E modell autókkal települt ki. A K&H Dorog ügyfélpontjának képviselői teljeskörű tájékoztatást adtak a szülőknek, hiszen kiemelt társadalmi felelősségvállalási területe az egészség, ezen belül a sport és a gyermekegészségügy. A Révai Drogéria finom frissítő izotóniás itallal várta a célba érkező gyermekeket.

A futók biztonságáról a rendőrség, polgárőrség, a Dorogi Futókör és a Zsigmondy Vilmos Gimnázium önkéntesei gondoskodtak.

Hadd osszunk meg Veletek néhány érdekes információt a rendezvénnyel kapcsolatban:

  • kiosztottunk több mint 800 törölközőt
  • a teljes rendezvényen közel 100 érmet osztottunk ki Nektek
  • a célban több mint 800 üdítő és müzliszelet fogyott el
  • és mindezt több mint 60 közreműködővel és segítővel tettük, nagy örömmel!

Köszönjük hogy részt vettetek, várunk Bennetek jövőre is!

OKLEVÉL

EREDMÉNYEK