Újra bringával tekertek az iskolába a diákok

Szeptember 22-én tartják az Európai autómentes napot, amelyhez idén már második alkalommal csatlakozott Dorog városa. A Dorogi Sport és a Dorogi Kerékpáros Egyesület tagjai felhívást tettek közzé a település mindhárom általános iskolájában, mely szerint szeptember 21-én, pénteken a gyerekek bringával tekerjenek suliba.

bringa5

A kicsik reggel hat helyszín közül válaszhattak, ahol az egyesület önkéntesei és a pedagógusok vártak rájuk. Ők gondoskodtak a biztonságukról, amíg az iskolába jutottak.

bringa2

A nagyszerű hangulatú eseményen a gyerekeket finom reggelivel is megvendégelték – kakaós csigával, Cserpes Trudival, Hohes C itallal – a Magyar Kerékpárosklub jóvoltából.

bringa6

A több, mint száz gyereket megmozgató kezdeményezés 10 órától tovább folytatódik. Ekkor a település óvodásait várják a Dorogi József Attila Művelődési Ház előtti téren, ahol ügyességi KRESZ-parkot rendeztek be számukra. Itt a gyerekek az egyesület és a rendőrség képviselőinek segítségével megismerkedhetnek a kerékpáros szabályokkal és az alapvető felszerelésekkel.

bringa7