“Csak a munkában hiszek” – interjú Bona Gergővel, a Dorogi ESE edzőjével

A Dorogi ESE csapata úthengerként robog előre a bajnokságban. Edzőjükkel, Bona Gergővel beszélgettem.

– Milyen célokkal vágtatok neki a tavaszi idénynek korosztályonként (junior, felnőtt)?

A felnőtt csapatnál, mint már korábban több helyen is említettem az idei év a csapatépítésről szól. Megfiatalított keretünk jó, eredményes őszt produkált, a negyedik helyen telelt. Célunk tavasszal, hogy tovább fejlődjünk, és ha lehet, ezt a pozíciót megtartani.
Junior csapatunkról gyakorlatilag ugyanazt tudom mondani, mint a felnőttekről. Itt mi jellemzően a korosztálynál jóval fiatalabb csapattal játszunk, így biztosítjuk fiataljaink gyors fejlődését.
Serdülő csapatom az Országos Serdülő Bajnokságban játszik, ősszel az alapszakaszban 14 mérkőzésből 13-at megnyert. Itt a felső házi rájátszással most folytatódik a bajnokság. Két hazai mérkőzésen már túl is vagyunk, legyőztük a Győri Audi ETO III-as csapatát és a Szombathelyi KKA II-es csapatát.

– Nagyjából a felénél járunk a szezonban, hogyan értékeled az eddigi teljesítményeket?

Jól haladunk, játékrendszerünk már többé-kevésbé jól működik, látszik, mit szeretnénk játszani és azt egész jó sebességgel tesszük. Persze van még min javítani, gyakorlatilag mindenen, de az általam eltervezett munkát, eddig úgy érzem maradéktalanul elvégezték a lányok.

– Kik a veszélyes ellenfelek a csapatra nézve?

– Felnőtt bajnokságban úgy gondolom a csoportunkban szereplő NB I/B-s Vasas SC II-es csapata a legesélyesebb a végső győzelemre. A dobogó fennmaradó két helyéért a Salgótarján, a Tatabánya és örömmel mondhatom, a mi csapatunk küzd.

– Kinek a játékát tudnád kiemelni?

– Nagyon nehéz egy csapatsportágban játékosokat külön kiemelni, és nem azért mert én félnék bárkit is megnevezni, hanem azért mert egy játékrendszerben különböző feladatok vannak, és a sikerhez mindenki részteljesítménye elengedhetetlen. Hiába teljesítenek néhányan jól, ha a többiek a rájuk bízott részt nem végzik el. Összességében elmondható, hogy mindenkivel elégedett vagyok

– Hová várod a csapatokat, milyen eredménnyel lennél elégedett?

– Az eredmény idén ugye másodlagos, de a fejlődés könnyebb, ha eredményességgel párosul. A negyedik hely a felnőttek számára egyre biztosabb, ha dobogóra tudnánk állni azt nagy sikernek könyvelnénk el.
A serdülőkkel pedig nagy álom lenne az Országos döntő, de ahhoz még pár bravúros győzelemre szükség van.

– Mit tesztek a cél elérése érdekében?

– Ez elég egyszerű: keményen dolgozunk. Csak a munkában hiszek és a megfelelő hozzáállásban.

– Mi lesz a következő mérkőzésetek?

– A serdülők játszanak itthon legközelebb március 30-án, csütörtökön 17 órától a Dorogi sportcsarnokban. NB II-es fordulóra pedig április 1-jén kerül sor, a Komárom csapatát fogadjuk, 16 órától játszik a felnőtt csapatunk, 18 órától pedig a junior.