DESE eredmények: Nehéz felnőtt mérkőzés – Az ifik taroltak

Elérkezett az NB II-es bajnokság hetedik fordulója. A Budakalászi SC látogatott Dorogra. Felnőtt csapatuk összeszokott, gyors kézilabdát játszó társaság, komoly játékerőt képviselnek, ifjúsági csapatuk pedig a második helyen várta a mérkőzést.

Idegesen kezdtek a felnőttek, támadójátékunknak nem volt ritmusa és a kialakult helyzeteket is csak nehezen tudtuk értékesíteni. A vendég ellenben jól kezdték a találkozót és magukhoz ragadták a kezdeményezést. Gyorsan kialakítottak egy háromgólos előnyt (1-4) és azt a 17. percig őrizték (4-7).

Ekkor edzőnk időt kért és ez érezhetően pozitív hatással volt a lányokra, összeszedettebb lett a játékunk és Simsik Cinti 2 gyors találatával egy gólra megközelítettük a vendégeket (7-8). A nehézségek azonban nem értek itt véget. A Budakalász újra megrázta magát és egymás után 3 gólt szerzett, megbüntetve megingásainkat védekezésben (7-11).

A népes közönség nagy örömére, ezután azonban dorogi percek következtek, Forgács Klaudia előbb akcióból, majd büntetőből is betalált, Merci hetest fogott, Patyi Fruzsina pedig szerencsés gólt szerzett (10-11). Az első harminc perc után végül 2 gólos hátránnyal vonulhattunk pihenőre (11-13).

A második félidő első hat percében felváltva estek a gólok (15-18), ezután érezhetően fáradni kezdtek a vendégek, mi pedig növeltük a tempót. Hat hazai gól következett zsinórban, Klau négyet vállalt ebben a periódusban, kíméletlenül kihasználta a jogosan megítélt három büntetőt és akcióból is eredményes volt (21-18).
A következő hét percben ugyan a Kalász betalált kétszer, de ez is csak annyihoz volt elég, hogy mindössze 5-2-re veszítsék el ezt a periódust (26-20). A kemény összecsapás utolsó hat percében ugyan már csak Uresch Dóri ért el találatot hazai részről, de a győzelmünk már nem forgott veszélyben.

Végeredmény
Dorogi ESE – Budakalász SC 27-23 (11-13)
Összeállítás: Stadler Merci (kapus) – SIMSIK Cintia 10 gól, Molnár Eszti, Kaposvári Eszter, Uresch Dóri 3 gól, FORGÁCS Klaudia 9 gól, Zsótér Dana 3 gól. Cserék: Mátyás Vika (kapus) –TURÁK Netti és Patyi Fruzsi 1-1 gól, Szőts Fanni, Imrei Nóri, Tolvaj Gréti, Bodnár Niki, Forgács Viki.

Bona Gergő: „Tudtuk, hogy a Budakalász jó csapat és ezt meg is mutatták. Komoly erőket kellett mozgósítani, a két pont megszerzése érdekében. A csapat nem játszott jól, de néhány kiemelkedő egyéni teljesítmény és fizikai állapotunk végül meghozta a sikert.”

dese_1104_2

Ifjúsági mérkőzés

Igazi rangadóra volt kilátás az ifi meccsen. A Budakalász ugyan az előző körben némi meglepetésre kikapott a Salgótarjántól, de előtte óriási fölénnyel és magabiztosan hozták mérkőzéseiket. Ennek megfelelően nagyon komolyan vettük a találkozót. Az első pillanattól kezdve nagy erőket mozgósítottunk. Keményen és zártan védekeztünk, a megszerzett labdákból, pedig Imrei Nóri vezetésével robogtunk és gyors gólokat szereztünk. A vendégek képtelenek voltak bármiféle ellenállást kifejteni, ne fukarkodjunk a jelzőkkel, a lányok ellenállhatatlanul játszottak és szebbnél szebb gólokat szereztek. A félidő előtt két perccel a hazai szurkolók 10-et számoltak a bajnokság második helyezettjére.

A második játékrészben az égvilágon semmi nem változott, bárki lépett a pályára, játékunk erőtől duzzadt és határozott volt. Imrei Nóri továbbra is tarthatatlan volt és Tolvaj Dorka is látványos megoldásokkal és gólokkal járult hozzá az egyre növekvő különbséghez. A második játékrészben pedig jött az elszámolás 20-ig! Fantasztikus este volt!

Végeredmény
Dorogi ESE – Budakalászi SC 33-13 (17-6)
MÁTYÁS Vika (kapus) – TURÁK Netti 3 gól, Molnár Eszti 2 gól, IMREI Nóri 11 gól TOLVAJ Gréti 2 gól, Forgács Klaudia 1 gól, Forgács Viki 1 gól. Cserék: MARKOS Réka és BODNÁR Niki 4-4 gól, Tolvaj Dorka 3 gól, Pap Kriszti 2 gól, Szittya Lili, Gáspár Vanda, Pohner Orsi, Mátyás Anna.

Bona Gergő: „Óriási mérkőzést játszottak a lányok, Vika pedig szenzációsan védett, már nagyon szorítottam neki, hiszen hétről hétre nagyon keményen dolgozott, hogy kikerüljön a gödörből. Megmutattuk, hogy Dorogon milyen komolyan vesszük az utánpótlás nevelést és milyen látványos és magas szintű játékot tanítunk a lányoknak. Öröm itt a munka!”

Fotók: Kondi Photo (Kornreich Gábor)

dese_1104_4