NB I/B-s felnőtt és ifjúsági csapatunk Nagyatádra látogatott a bajnokság 7. fordulójában. Sajnos most sem tudtunk teljes kerettel játszani, hiszen Kaposvári Anita és Markos Réka is sérüléssel bajlódik.
Jól kezdődött számunkra a találkozó, két jó védekezés, abból pedig két gyors gólt szereztünk, Kemenczik Martina és Forgács Klaudia jóvoltából (0-2). Ezt követően azonban többször is érthetetlen hibákat vétettünk, így könnyen szereztek 3 gólt a hazaiak (3-2). Sajnos védekezésben nem tudtuk megállítani az ellenfél magasabb és jóval nagyobb játékosait. Így a félidő közepére magabiztos hazai vezetést mutatott az eredményjelző (11-5).
A második játékrész első felében továbbra is a nagyatádi csapat akarat érvényesült, főleg a mi térfelünkön. Így 13 gólos vezetést tudtak kiépíteni, pedig támadásban mi is gyakran sakk matt helyzet elé állítottuk védelmüket.
De nem adtuk fel, sok hibával, de becsülettel dolgoztunk tovább. A mérkőzés utolsó 10 percében sikerült közelebb kerülni a hazaiakhoz, akkor némileg kiengedtek ekkor már, így a hajrát, 10-4-re sikerült hoznunk.
Végeredmény
Rinyamenti KC – Dorogi ESE 40-33 (22-13)
Összeállítás: Győri Ágnes (kapus) – Imrei Nóra 3 gól, KOSIK Adél 8 gól, Szabó Janka 5 gól, Takács Angéla 5 gól, Forgács Klaudia 2 gól, KEMENCZIK Martina 9 gól.
Cserék: Stadler Mercédesz (kapus) – Törőcsik Zsófia 1 gól, Előd Nikoletta, Turák Antónia, Tolvaj Gréta, Szittya Lili, Molnár Eszter, Tolvaj Dorka, Kaposvári Anita.
Bona Gergő: „Nincsenek kifogások, csak tények. Tény, hogy az óriási fizikai fölényben lévő hazai játékosokat képtelenek voltuk megállítani. Tény, hogy a 14 mezőnyjátékossal játszó Nagyatád 8 játékossal küzdő Doroggal játszott. Tény, hogy bizonyos hátrányokat, nem lehet már ezen a szinten lelkesedéssel és küzdelemmel kompenzálni. Ezért a látottak alapján úgy gondolom, hogy nem volt igazából reális a pontszerzésünk! De megpróbáltuk.”
Ifjúsági mérkőzés
Jó kis mérkőzést játszottunk a hazai csapattal, 40 percig uraltuk a találkozót, de 15-21-es vezetésnél némileg elfáradtunk. Ekkor egy gólra feljött a hazai csapat, de rutinunk átsegített a holtponton és Molnár Eszti góljaival megnyertük a találkozót.
Végeredmény
Rinyamenti KC – Dorogi ESE 24-28 (11-12)
Összeállítás: Mátyás Viktória (kapus) – Turák Antónia, MOLNÁR Eszter 7 gól, TOLVAJ Dorka 5 gól, Tolvaj Gréti 2 gól, Forgács Klaudia 3 gól, Szittya Lili.
Cserék: Dobány Kitti és Berta Blanka (kapusok) – Imrei Nóra 7 gól, Osváth Petra 2 gól, Pohner Orsolya 2 gól, Reskó Vanessza, Czifra Lili, Mátyás Anna, Stefanik Laura.
Bona Gergő: „5 perc kivételével kézben tartottuk a mérkőzést, ebben a magasabb osztályban is komoly erőt képviselünk, 7 mérkőzésből 6-ot sikerült megnyerni. Gratulálok a lányoknak!”
Fotók: Dali Emese/Rinyamenti KC Facebook oldala