Február utolsó hétvégéjén vette kezdetét az U14-es bajnokság tavaszi fordulója. Dunakeszire látogattunk, ahol két nagyon jó csapattal kellett megmérkőznünk. A felkészülésünket a sok betegség megnehezítette, de ennek ellenére a cél az volt, hogy egy jó játékkal lepjük meg az ellenfeleinket. A kitűzött célt sikerült elérni. Bár a játékunkban csúsztak apróbb hibák mind védekezésben, mind támadásban, azt gondolom ez a nap a csapategységről, a küzdeni tudásról szólt. A csapatot elkísérő szülők sok, szépen felépített támadást, védekezésben számos megállító faultot láttak. Külön ki kell emelnem kapusunk Bakonyi Bíborka teljesítményét, aki kiváló védésekkel adott lendületet a csapatnak. Ellenfeleink a Budakalász és a Göd csapata volt. Szoros, kiélezett mérkőzéseken egy egygólos vereséget és egy döntetlent értünk el. De a látott játék és a lányok hozzáállása alapján számomra ezek „megnyert” mérkőzések voltak.
Nagyon büszke vagyok a csapatomra, hiszen ebben az U14-es mezőnyben mi nagyon „kicsik” (fiatalok) vagyunk, ennek ellenére megálljuk a helyünket a pályán. Gratulálok a lányok! Csak így tovább! Hajrá Dorog!
- BUDAKALÁSZ FKC – DOROGI AC 18:17 (11:8)
- DOROGI AC – GÖDI SE 20:20 (9:11)
A csapat tagjai: Bakonyi Bíborka kapus, Haász Hanna, Kákonyi Zsófia, Farkas Borka, Vágvölgyi Dóra, Pócsik Mira, Simon Viktória, Dobi Nóra, Takács Adél, Tóth Fruzsina, Bátori Lia
Edző: Györgyné Körmöczi Renáta