Hosszabbításban győzött a Dorog

Július 29-én, vasárnap került megrendezésre a Labdarúgó NB II. első fordulója. Kezdésként a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő csapata a Dorogi FC-t fogadta.

Bravúros győzelmet könyvelhettek el a dorogiak már az első fordulóban, hiszen a 91. percben Nagy István góljával nyerték meg a mérkőzést.

BALMAZÚJVÁROS–DOROGI FC 0–1 (0–0)

Balmazújváros, 900 néző. Vezette: Kovács J. Zoltán (Kovács Gábor, Máyer Gábor)

BALMAZÚJVÁROS: Szécsi G. – Szalai A., Jagodics B., Papucsek, Farkas N. – Ternován, Peszmeg, Domokos (Szabó I B., 78.), Berki I. (Balázs R., a szünetben) – Kamarás, Erdei (Harsányi, 68.). Vezetőedző: Horváth Ferenc
DOROG: Horváth G. – Erdélyi B., Nagy Zs., Csató, Papp M. – Mészáros Á. – Szedlár (Nagyházi, 90.), Tomás, Nagy I. – Faragó (Sitku, 77.), Városi (Vígh Á., 55.). Vezetőedző: Miskei Attila
Gólszerző: Nagy I. (0–1) a 91. percben

MESTERMÉRLEG
Horváth Ferenc
: – Olyan volt ez a mérkőzés, mint egy vakrandi, amelyen a résztvevők nem ismerték egymást, de még csak a helyszínt sem. Csodák nincsenek, azon leszünk, hogy minél többet játszhassunk együtt, és akkor az eredmények is jönnek majd.
Miskei Attila: – Hangulatos, jó mérkőzést játszottunk, a kiválóan felkészített Balmazújváros ellen. Sokat ér ez a győzelem, mert maximális fegyelmezettséggel szereztünk három pontot.

A vasárnapi forduló eredményei>>

Forrás: dorogimedence.hu/nemzetisport.hu
Fotó: Balmaz Kamilla Gyógyfürdő Facebook oldala