Éremesélyesek a Fekete Gyémánt Kupán – Klányi Krisztofer

Hétvégén rendezi meg a Dorogi Nehézatlétikai Club a Fekete Gyémánt Kupát a Városi Sportcsarnokban Dorogon. Ezen a nemzetközi válogató versenyen, amin 15 országból várnak indulókat, a mieink is képviselik magukat. A versenyzőkkel a rendezvényről beszélgettünk és esélyeket latolgattunk. Elsőként Kismóni Móricot kérdeztem. Az interjú ITT elolvasható. Második interjú alanyom Klányi Krisztofer volt.

– Mutatkozz be kérlek néhány szóval az olvasóknak!

– Klányi Krisztofernek hívnak, 16 éves vagyok, 69 kg-os súlycsoportban fogok indulni és 7 éve birkózok.

– Ez az első Fekete Gyémánt Kupa, amin részt veszel?

– Nem, a második. Tavaly 5. helyezést értem el. Idén azonban szeretném megnyerni.

– Milyen élményeid fűződnek a tavalyi versenyhez?

– A korom miatt szülői engedéllyel indulhattam a rendezvényen, ennek ellenére sikerült olyanokat is legyőznöm, akik két évvel idősebbek nálam. Nagyon pozitív élményeim vannak ezzel kapcsolatban. Nagyon látványos, nagy verseny, ami jól meg van szervezve. És persze vannak igazán érdekes meccsek is, amin lehet izgulni és szorítani a szőnyegen lévőknek.

– Utánanéztél már annak, idén kik ellen küzdhetsz a szőnyegen?

– Csak a magyarországi ellenfeleket tudom, a külföldieket nem ismerem. A legnagyobb ellenfelem Putnoki Zsolt lehet, akivel egy sportegyesületben nevelkedtünk, de a szakítás miatt ő már Budapest Honvéd színekben fog indulni.

– Ki fog érted izgulni a lelátókon?

– Szüleim – apukám az edzőm is egyben -, családtagjaim, barátnőm és a barátaim fognak elkísérni.

– Szorítunk neked is, reméljük sikerül éremmel zárnod a viadalt.