Sportkonferencia képgaléria

Február 23-án, csütörtökön Sportkonferencia volt városunkban. A téma “Összefogással a sportolói életpályamodellért” volt. Az esemény moderátora dr. András Krisztina,  a Budapesti Corvinus Egyetem tanszékvezető-egyetemi docense, a Sportgazdaságtani Kutatóközpont igazgatója. Szekér Zoltán sportigazgató bevezetője után dr. Tittmann János polgármester a sport és a városfejlesztés irányáról mondott beszédet. Majd dr. Szabó Tünde az EMMI sportért felelős államtitkára az állami sportirányításban történt változások gyakorlati hatásairól tartott előadást.  Rátkai István őrnagy, hivatásos toborzó saját életútját bemutatva vázolta fel a sportolók számára a katonaságot, mint életpályát. A konferencia kerekasztal beszélgetéssel folytatódott, ahol Gergely István, Farkas László, Bacsa Péter és Rédli András járt körül több sportszakmai kérdést. A rendezvény záróakkordjaként három birkózó szervezet (a Dorogi Nehézatlétikai Club, az Esztergomi Birkózó Egyesület és a Budapest Honvéd Sportegyesület) vezetői, Puksa Ferenc, Lévai Zoltán és Gergely István szakmai együttműködési megállapodást írtak alá.

Bővebb információ: Megszületett a szakmai megállapodás a három birkózóklub között Dorogon