Pünkösdi Kupa – Tornagyőzelem!

Fantasztikus hétvégét zártak a Dorogi AC U14-es lányai, akik részt vettek az ország egyik legnagyobb utánpótlás tornáján , a 26. Pünkösd-kupán!

A csoportmeccsek során öt kemény ellenféllel néztünk szembe – közülük csak a Hódmezővásárhely csapata tudott egy hajszálnyival, egy góllal felülmúlni minket.

 Csoportmérkőzések eredményei:

  • Dorogi AC – Hódmezővásárhelyi LKC: 20–21
  • Dorogi AC – Tisza Volán AC Szeged: 19–9
  • Dorogi AC – MVSC Miskolc: 19–12
  • Dorogi AC – Balmazújvárosi LKSE: 15–9
  • Dorogi AC – Százhalombattai VUK SE: 24–6

Csoportmásodikként visszavágási lehetőséget kaptunk a döntőben, és a lányok éltek is vele! Egy nagy iramú, szívvel-lélekkel játszott mérkőzésen végig vezetve, kemény védekezéssel és kiváló kapusteljesítménnyel sikerült:

  • Dorogi AC – Hódmezővásárhelyi LKC: 20–16

Ezzel a győzelemmel KUPAGYŐZTESEK lettünk!

Györgyné Körmöczi Renáta  edző: Gratulálunk minden játékosnak, óriási dicséret a csapat minden tagjának!
Külön öröm, hogy csapatkapitányunk, Haász Hanna különdíjat kapott, és beválasztották a torna legjobbjai közé!

Köszönjük a szülőknek, akik elkísértek minket, szurkoltak a helyszínen, és azoknak is, akik otthonról drukkoltak a lányoknak!

A csapat tagjai:
Bakonyi Bíborka, Haász Hanna, Kákonyi Zsófia, Balogh-Vízkeketi Hanga, Farkas Borka, Takács Adél, Pócsik Mira, Simon Viktória, Bátori Lia, Tóth Fruzsina, Dobi Nóra

Edző: Györgyné Körmöczi Renáta

Ez aztán a szezon zárás! Hajrá Dorog!