Újabb fantasztikus Dorogi ESE győzelem

A szerdai szenzációs győzelem után, már csütörtökön újra pályára léptek serdülő lányaink. Ellenfelünk a Szombathelyi KKA II-es csapata volt.

Az első 10 percben érezhető volt, hogy csapatunk kissé fáradt, ezt bizonyítja a rengeteg pontatlanság, ami jellemezte ebben az időszakban játékunkat. Látható volt ugyan, hogy magasabb sebességfokozatban játszunk, mint a vendégek, de a gyenge lövések és a sok labdaeladás miatt nem tudtunk előnyre szert tenni. 17 percig fej-fej mellett haladt a két csapat. Az első játékrész végjátéka végre meghozta a fordulatot. Többször is sikerült gyors gólt elérni, így megnyugtató előnnyel vonulhattunk pihenőre (16-10).

A második félidőben pedig beindult a dorogi henger. Ellenfelünk érezhetően elkészült erejével, lövőhelyzetig sem jutottak, nagyon jól zárt a védelem. Lányaink pedig sokszor ellenállás nélkül a megszerzett labdákkal átrobogtak a szombathelyi csapaton. Sorra szereztük a gólokat, miközben Detti kapuját a második 25 percben mindössze 3-szor tudták bevenni. Magabiztos győzelmet arattunk, és főleg a második játékrészben óriási fölényben játszottunk.

dorogi ese_marcius 232

Végeredmény

Dorogi ESE – Szombathelyi KKA II 32-13 (16-10)

Összeállítás: Mátyás Vika (kapus) – Tolvaj Dorci 1 gól, KOVÁCS Anikó 10 gól, Imrei Nóri 6 gól, SZILÁGYI Vivi 5 gól, Bodnár Niki, Szittya Lili. Cserék: GYURÁNKI Detti (kapus) – Forgács Viki 8 gól, Pap Kriszti 1 gól, Czúth Zoé 1 gól, Pohner Orsi, Mátyás Anna, Reskó Vani, Osváth Petra.

Bona Gergő: „Szorosabb mérkőzésre számítottam előzetesen. A vendégeken nagyon érződött a hosszú utazás és a kedvüket is elveszítették. Szombathelyen egy teljesen másik mérkőzést fogunk majd játszani, de most örülünk a megszerzett két pontnak!”

Fotók: Kovács Réka

Forrás: Dorogi ESE facebook oldala