Hétvégi dorogi kézilabda sikerek

Jó játékkal fölényes győzelem A kézilabdások beszámolója a hétvégi mérkőzésekről: “Az NB II harmadik fordulójában Hevesre látogatott csapatunk. A hazaiak az elmúlt években nem a mi csoportunkban szerepeltek, így teljesen […]

Dorog Kupa Nemzetközi Kyokushin Karate Verseny

A Dorogi Nehézatlétikai Club Kyokushin Karate Szakosztálya október 6-7-8-án tartja a Dorog Kupát amit minden évben megrendeznek. Az idei egy kicsit másabb mint a többi, mégpedig azért, mert vendégül hívták […]

Kinyitott a sípálya Dorogon

Múlt vasárnap kacagástól és sikongástól volt hangos a dorogi műanyag sípálya, hiszen nyílt napot tartottak a Sítechnika szakemberei. A jó hangulatú eseményen, amelyen mintegy 70 gyerek és szüleik vettek részt, […]

Jó helyre került az adomány

Szeptember 16-án immár harmincadik alkalommal rendezték meg városunkban a SARPI-Dorog Futófesztivál elnevezésű rendezvényt. Az esemény jótékonysági futással kezdődött, amely során 1.800 métert tettek meg közösen azok a jószívű adományozók, akik […]

Hétvégi karate sikerek Belgrádban

Szeptember utolsó napján a DNC Kyokushin karate szakosztályának 3 versenyzője Belgrádban mérhette össze tudását a Belgrad Trophy Nemzetközi Kyokushin Karate Versenyen. Mindhárom versenyzőnk nagyon jól szerepelt. Eredményeink: Bakos Ádám 1. […]