Bringás Fiesta Dorogon

Tegnap, a nem túl kedvező időjárás ellenére is rengetegen vettek részt a Dorogi Kerékpáros Egyesület által szervezett Bringás Fiestán, amely a Dorog40 rendezvénysorozat egyik izgalmas állomása volt. A nap fénypontja a HEGESHOW TRIÁL bemutató és workshop volt, ahol a résztvevők nemcsak nézhették a látványos mutatványokat, de ki is próbálhatták a triálozást. A nap folyamán több […]
Döntetlen a Kerület ellen

A Dorogi FC csapata két gólos vezetést engedett ki a kezéből. Dorogi FC – III. Kerületi TVE 2-2 (2-1) Dorogi FC összeállítása: Tímár – Forgó G., Lénárt, Kovács O., Szűcs – Hajdi, Szerencsi – Kovács A. (Vajda), Erdey (Hoszpodár), Balla(Ferkó M.) – Vígh (Barna) Bekő Balázs vezetőedző értékelése: Egy jó iramú mérkőzésen értünk el döntetlent […]
Ismét megmozdult a város!

2024. szeptember 20. délután újra közös mozgásra invitálta a DorogiSport csapata a település és a kistérség lakosságát. Öröm, élmény, siker és a közösség ereje, majd a végén a célba érkezésnél a hatalmas mosoly az arcokon, többek között erről is szólt az immáron 8. éve Sarpi-Dorog Futófesztivál névre keresztelt rendezvény, ahol idén Dorog összes iskolás és óvodás […]
Remek hangulatban zajlott az első dorogi Bányász Olimpia

A 74. Bányásznap alkalmával hagyományteremtő céllal, első alkalommal rendeztük a térségi Bányász Olimpiát. A rekkenő hőségben hatalmas küzdelem zajlott a hat csapat között. Csolnok, Dorog, Kesztölc, Piliscsév, Sárisáp és Tokod mérte össze tudását, hogy a verseny végére kiderüljön, ki a legerősebb bányász! A versenyt a Sárisáp csapata nyerte, második helyen Tokod végzett, míg a 3. […]
Ha szeptember akkor Sarpi-Dorog Futófesztivál!

Időpont: Helyszín: Távok: Nevezési díj: Sulisprint: Díjazás: 300 m; 800m; 1500 m: Bemelegítés: A versenyközpontban közvetlenül a rajtnál közös bemelegítés lesz a rajt időpontját megelőző 15 percben. Időmérés: A verseny 300m, 800 m, 1500 m távon chipes nettó időmérés történik. Saját chip használatára a versenyzőknek nincs lehetősége! Váltófutás Egy igazi öröm futam vár péntek délután, ahol célunk a […]
Célba értek a futók a 40 Órás Jótékonysági Futáson

A Dorogi Futókör Sportegyesület tagjai minden évben szerveznek egy jótékonysági futást, de a kedvezményezettek köre mindig változik. Gyűjtöttek már nagybeteg kisfiú gyógykezelésére, a dorogi óvodások kültéri játékaira, idén pedig a dorogi általános iskolások tanévkezdését szerették volna segíteni. Mivel Dorog idén ünnepli várossá avatásának 40. évfordulóját, ezért gondoltak egy merészet és úgy döntöttek, az eddig 24 […]